Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

P. Didon: A kritika és a történelem Jézus Krisztus életrajzában

394 Máté. Ezt némelyek kibúvónak nevezik. De miért? Én ép olyan, sőt több .joggal történeti valóságnak tekinthetem. A négy evangélium összehangzásának megértésére okvetet- lenül szükséges a szerzők szerepéről helyes fogalmat alkot- nunk. Ök. ha egy tényt vagy beszéde׳ elmondanak, nem az egészet akarják elmondani. Egy-két adatot, töredéket jegyeznek föl, és ez elég a történelemnek. Amit az egyik oldalról nézett, a másik azzal szemben állhatott. Ennek ez a részlet tűnt föl, annak amaz. Az írók e szabadságából kisebb-nagyobb mértékben szándékos elhagyó- sok s többé-kevésbbé tökéletesen leírt jelenetek könnyen ért- hetök; egész téves volna összehasonlításoknál abból, hogy valamely részlet az egyiknél elmaradt, azt következtetni, hogy a másik azt tévesen közli. Az elfogulatlan kritikus valódi fel- adata okmányok összehasonlításánál abban áll. hogy azokat egymásból kiegészítsék. A négy evangélista között észlelt eltérésnek sok oka közöl csak a legfőbbeket akarom említeni: a szerző személye, a kitűzött czél, a szem előtt tartott olvasók s bizonyos tör- téneti körülmények, melyek között éltek: ezekből mind ki lehet magyarázni. Ezek a körülmények azt okozták, hogy Jézus- nak. ki számukra az utánozni való példa és követendő er- kölcsi szabály volt. egyes szavai és cselekedetei jobban ki- domborodjanak. így természetes, hogy a megtért zsidók és megtért pogá- nvok között folyt vita alatt azok a szavak, melyekkel Jézus a pogányok megtérését megjövendölte, s azok a megható jele- netek. midőn alkalom adtán hitüket megdicsérte, jutott élénk emlékezetükbe.. Ezek a körülmények meghatározták az írók czélját, kik Jézus tanításáról és életéről tanúskodván, megerö- sítették a hitet s a vitát elvágták. Ilvkép az olvasók köre meg volt állapítva a kitűzött czél által, a czélt pedig meg- határozták a körülmények; és az eltűnt Úr Lelke az evan- gelistákat arra indítá, hogy különböztessék meg azt, amit el kell mondaniok. attól, amit még el kell hallgatniok. Mindenük alá volt rendelve ezen benső segítő szellemnek, mely őket jobban vezette, mint a nemzeti szellem azokat, kik hazájok

Next

/
Thumbnails
Contents