Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

P. Didon: A kritika és a történelem Jézus Krisztus életrajzában

392

Szabad legyen ezt egy példával megvilágítanom. Az evan- gélium szerzői egy nagy jelentőségű szót használnak, mely- nek magyarázata nagy fontosságú: ez az Isten Fia kifejezés, Jézusra alkalmazva.

Az újkori kritikusok, kik az evangéliumokat úgy tanul- mányozzák, mint akár Herodotust vagy Liviust, helyesen állít- ják, hogy ezt a kifejezést több értelemben használják, hogy ekképen emberekre is lehet alkalmazni és tényleg alkal- mázták is.

Hozzá teszik : Jézusra is ily értelemben kell alkalmazni.

A kérdés azonban az, mily értelemben kívánta Jézus magára alkalmaztatni, s mily értelemben használták azt róla az apostolok.

Ez tény és tanúskodás kérdése. Az egyház, az apostoli hagyományok őre, mely tanításában mindenkor az apostolokat követte, azt hirdeti, hogy az Isten Fia elnevezés, kezdve sz. Pétertől, ki Urunkat először szólítá e néven, mindenkor, égé- szén a mai napig, nem képletes és erkölcsi fiúságot, hanem teljes, föltétien, az isteni természet azonosságán alapuló fuísá- got fejez ki, Jézusra alkalmazva.

Mit bizonyíthat a szövegmagyarázás ily tanúskodással szemben? Az ész kétségen kívül megtagadhatja a bitet az egyház szavának ép úgy, mint az apostoloknak és Jézusnak; de azt már nem értem, hogy mondhatja magoknak a szer- zöknek, vagy ami ugyanaz, e munkák hű őrzőinek : Ti nem értitek, amit írtok és olvastok.

Valamely kifejezés katholikus értelemben véve némelyek előtt korlátoltnak vagy különösnek tetszhetik; ha azonban Jézus katholikus értelemben vette, a történetbúvárnak el kell azt ismernie, s ha ezt tenni vonakodik, meghamisítja a tör- ténelmet.

V.

Az evangéliumi okmányok másik jellemző tulajdonsága a többség, a változatosság és a zavartalan összehangzás.

A többes szám a tanúskodás értékéhez szükséges ; azt biz