Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

P. Didon: A kritika és a történelem Jézus Krisztus életrajzában

389

röl rátok jövő Szentiéleknek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s az egész Júdeábán és Szamariában, és mind a föld végéig.1»

Szavuk nem egyszerű emberi visszaemlékezés, az emlékező tehetség esetleges tévedéseinek és gyengeségének kitéve, hanem Jézus Lelkének ereje, ki bennök él, őrzi és megerősíti emlé- kezetöket és sugalja nekik, mikor mit kell mondaniok.3

Az egyház szakadatlan hagyománya folyton ilyképen te- kinté az evangélistákat.

Ebből az következik, hogy müveikben nem különböztet- hetünk meg oly dolgokat, miket az írónak s olyanokat, miket annak kell tulajdonítanunk, akiről írnak. Minden, mit említenek, Jézushoz tartozik, vagy mint cselekedete, vagy mint tanítása. A cselekedet kisebb, nagyobb pontossággal és élénkséggel, a tan kisebb vagy nagyobb teljességgel adatik elő, de az egyik úgy, mint a másik a Mester életének és tanításának kiegészítő része.

Ebben rejlik az evangéliumok szépségének, egyszerűségé- nek, szentségének és enyészhetetlen erejének titka. Nem az írók lelkét, szellemét, lángeszét tükrözik vissza, hanem hősök lelke, szelleme és lángesze jut bennök kifejezésre. 0 az, ki bennök él, cselekszik, beszél, buzdít, tanít és megszentel. Az ö szelídsége az, mely tündököl és leköt, az ö kedvessége, mely elbájol az ö példája, mely buzdít, az ö jósága, mely folyton át- hatja az olvasót. Mintegy követjük öt a szegényekkel együtt, kik kíséretét képezik, a bűnösökkel és a betegekkel, kiknek látható és titkos sebeit gyógyítja; hallgathatjuk tanítását, melyet a tömegnek ad, ezzel leülhetünk, hogy szavára figyeljünk Galilea hegyeinek magaslatán, vagy tavának partjain, utazá- zásaiban kisérhetjük és híveivel felismerhetjük benne Isten Fiát. Valóban, senki sem beszélt hasonló hatalommal s nem tett több jót. Bizalmas nyilatkozatai tanítványaival szemben, búcsúzása, utolsó beszédei halála előestéjén, mintha hozzánk volnának intézve; szenvedéseit borzasztó teljességükben látjuk ; kegyetlen halála könnyekre fakaszt minket mint barátait a kereszt lábánál. Csodás győzelme biztat, megnyugtat bennün1 Ap. Csel. 1. 8. - Ján. 14 16.