Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
tek el, hogy még a temetkezésnél segédkező rabszolgákat is legyilkolták a hunok, hogy a sír helye titokban maradhasson. Kézay szerint Cuwe (Keve) vezért is ünnepiesen temették el, mint ezt már föntebb is említettem. Thúróczy szerint a kesmauri (Tulna körül Ausztriában) ütközetben elesett Béla, Keme, Kadicsa vezérek sírjai fölött is ilyen köemlékeket emeltek. A hunok különben a régiségtudósok véleménye szerint nem igen égették el halottaikat, hanem dombok és halmok alá temetkeztek s alighanem olyformán, mint a monaji halom- nál leírtam, legalább Geszteréd, Vaskút, Ozora stb. mellett talált gerenda sírokat bún eredetüeknek tartják. A magyarok temetkezési szokásai szintén megegyeznek a hunokéval, mert ök is fegyverestől, lovastól temették el az előkelőbbeket, mint ezt Szolyván, Szt. Benedeken, Vereben stb. fölásott sírleletek után vélik. Zuchoífer után (Vol. IV. p. 180) haladva, őseink, miután kidobták az elhunytnak belső részeit s a tetemet koporsóba téve, egy magas ravatalra helyezték, kincseit és fegyvereit is mellé halmozták, A rava- tál körül fölszerszámozott lovak állottak, melyeken vagy mes- terségesen alkotott bábok, vagy magukat a halott iránti kegye- leiből önként leöletett egyének ültek. A koporsót végre nagy sírhalom alá temették el. A későbbi, körülbelül az Árpád-házi királyok alatt, az új kereszténységnek és a régi pogányságnak befolyása alatt temetkezhettek eleink, mint ezt a szihalmi Kis-Koszpériumnak nevezett domb felső részében talált gyermek-csontváz mutatja, melynek lábainál ugyan ott van még az ételmaradékot tártál- mazó, pogány szokásra valló edény, de ott van már mell- csontján a kis bronz kereszt is. Alpáron is pár évvel ezelőtt egy női csontvázat ástak ki egy nagy ősi temetőből, melynek feje ugyan már a szövettel beborított deszkán nyugodott, de fogai között ott szorította még a pogány rítusra emlékeztető, I. Endre király feliratát viselő ezüst dénárt; jóllehet a cserépedényeknek semmi nyoma nem volt már ebben s a körülfekvő sírokban. Az imént említett Zuhoffernek következő, I. Endre király fiának, Leventének temetését ismertető szavai is ezt bizonyítják: «Miután — úgymond — az exequiáknak vége lett. egy mély
