Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Ő Felsége elfogadja a «Hittudományi Folyóirat»-ot - Dr. Dudek János: Az egyház önálló, tökéletes társaság
312 egyenrangúak erkölcsi buzdulása volt, hanem szorosan vett jogi viszony, az engedelmességre köteles alattvalók és elülj árók viszonya, amely utóbbiaknak hatalma az ég és föld Urának, az egyház alapítójának a hatalma, amelyet reájok ruházott, midőn mondta: nekem adatott minden hatalom mennyben és a földön, elmen vén tehát tanítsatok. Ez a «tehát» volt az após- toli hatalom csatornája. Amik voltak az apostolok, ugyanazoknak kellett lenniök az általok rendelt utódoknak is a hívekre nézve. t. i. isteni joggal rendelkező elüljáróknak. Erről is kitűnt sz. Pál, aki az általa elrendelt püspökök iránt oly engedelmességet és tiszte- letet követelt a hívektől, mint önmaga iránt; állásukat az egy- házban ép oly tekintélyűnek vette, mint a magáét. így Timoteusnak, ellátván öt különféle utasításokkal, ezt írja: Ezeket parancsold és tanítsd (I. 4, 11). Maid meg mint olyannak, aki bírói hatalommal van felruházva, azt mondja: Az egyházi szolga ellen (adversus presbyterum) vádat ne fo- gadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyság mellett. (5, 19.) A zsidókhoz írt levelében buzdítja ezeket: Engedel- meskedjetek elüljáróitoknak és hódoljatok nekik; mert ök ör- ködnek, mint akik számot fognak adni leikeitekért (13, 17). Titusról azt írja a korintusiaknak: annál jobb szívvel van hozzátok, mivel megemlékezik mindnyájatok engedelmességéről, mily félelemmel és remegéssel fogadtátok öt (II. 7, 15). Titus- nak pedig: Ezekről szólj és ints és dorgálj minden hatalom- mai (2, 15). Mert amint mindjárt levele elején mondja: Ez okért hagytalak téged Krétában, hogy amik hátra vannak, eligazítsad és rendelj városonkint egyházi szolgákat (presbyte- ros), amint én meg is hagytam neked (1, 5). Mint föpásztora a pásztoroknak mutatja be magát sz. Pál. midőn harmadik útjának vége felé Jeruzsálembe menet «Mile- tusból Efezusba küld vén, elöhivá az anyaszentegyház véneit». Tudta már, hogy ezek nem látják öt többé s azért búcsúszót intézvén hozzájok, leikökre köti magas hivatalukat és állá- sukat: «Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, melyen titeket a Szentlélek püspökökké tett az Isten anyaszentegyházának kormányzására». (Ap. cselek. 20, 17, 28.) Valamint pedig e