Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Csicsáky Imre: Dante theologiája

Az a lélek, mely fent úgy hinti fényit,

A száradni, ki mélyen néz az Űrba Óhajtásodban bíz’ ki nem elégít.

Ma (|uelF alma nel ciel, ebe piű si sehiara,

Quel Seralín, ebe in Dió piti l’occhio ha fisso,

Alla dimanda tua non satisfara.1

Alig hogy az Űr megteremte az angyalokat, próbára tette őket. Tudjuk, hogy nagy részük a kevélység áldozata lön. Lucifert, aki kevélységében Istennel egyenlő akart lenni, sz. Mihály a föld mélyébe sülyeszté. Dante szerint, s most a föld összes súlya terheli.

Principio del cader fu il maledetto Superbir di colui, che tu vedesti Da tutti i pesi dei mondo costretto.5

Akik hívek maradtak Istenhez, most öt színről színre látják s akaratuk a jóban mindörökre megszilárdult, valamint a rossz angyaloké a gonoszban.1 * 3

Azon angyalok, akik a nagy elhatározó ütközetben közömbösek voltak, azaz sem az Isten sem Lucifer mellett határozott állást nem foglaltak, most a pokol elörészében tengődő azon szerencsétlen lelkek közt vannak, akik itt a földön, mint Dante írja. gyalázat és dicsőség nélkül éltek.

Questo misero modo Tengőn l’anime triste di coloro,

Che visser senza infamia e senza Iodo.

Mischiate sono a quel eattivo coro Degli angeli, ehe non furon libelli Né fur fedeli a Dio, ma per se foro.4

1 Par. XXI, 91—93.- Par. XXIX, 55—57.

3 Summa Theol. I. qu. 6-Í-. a. 2. Tenendum est firmiter secundum fidem catholicam, quod et voluntas bonorum Angelorum confirmata est in bono et voluntas daemonum obstinata est in malo.

4 Inf. III, 34—39