Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete

185

A komor némaság jól illik azon eseményhez, melynek bekövetkezésétől retteg az olvasó.

«S vévé az égő áldozatra való fát. és tévé fiám, Izsóikra. maga pedig a tüzet és a, kardot vivé kezeibeno.1

Szinte látjuk, miként vet félénk pillantásokat atyjára a kis Izsák; az atya állhatatos szótlansága még akkor is, midőn már ketteeskén magokra maradnak, mélyen aggasztja a fiút; azt az okos fiút. kit a jámbor atya már kisded korában Isten félelmére nevelt, kit magával vitt mindig, midőn Istené- nek áldozatot mutatott he. A fiú elméjében kezdi egybevetni a mai áldozatra való készülődést, a más alkalmakkal észlelt körülményekkel, s midőn az áldozatra szánt ajándéktárgy hiá- nyát magának megmagyarázni semmikép nem bírja, végre bátorságot vesz magának, megtöri a nyomasztó csendet: a Es midőn így ketten együtt mennek vala, mondd Izsák az ő atyja- nak: Atyám!»‘1 Egy szót ejt ki. saját szava hangjától ijedt-e meg? vagy a gyermeki tisztelet tartja-e vissza keblében a hangot ? ki tudná ? De az egy szó, melyet kiejtett, a helyzet- hez gyönyörűen illő: «Atyám!» Ez nyilai át az atyai szíven, e szó alkalmas a legkomolyabb elhatározás megdöntésére.

Lélektani igazság, hogy elérzékenyiilés ellen érdességgel küzdünk, s az elérzékenyiilés! érdességgel bírjuk csak palás- tolni. Ily érdességgel felel Ábrahám is fiának: «Mit akarsz?» s mintha megbánta volna az e kérdésben rejlő érdességet, hozzá teszi: «fiam!» «Mit akarsz? fiam !» íme. úgymond amaz, a tűz és a fa, de hol ran az égő áldozatra való állat ? '■'׳

Az előzmények és következmények ismerete után mi szív- ben megadjuk a kérdésre a feleletet: Te magad vagy

az

áldozat, Izsáki Igaz részvétünket már abban a pillanatban bírtad, melyben atyád csendes álmodból felébresztett: de ezen okos kérdéseddel meghódítottad szivünket, s e pillanattól fogva reszketünk életedért, visszafojtott lélegzettel rettegve várjuk a dráma végső aktusát.

1 I. h. 6.

* I. h. 7.

8 I. h. 7.