Hittudományi Folyóirat 2. (1891)
Végh Kálmán: A holtak iránti kegyelet hajdan és most
139 neki», égettek körülte, tiszteletére, s ez már igen sokat vál- toztat az értelmen. A bálványozó Jórám királyról ez van följegyezve (Krón. II. 21, 19.): «A nép nem szerze neki temetést az égetés szó- kása szerint, amint cselekedett vala elődeivel». Ha az «égé- tés szokása» alatt illatszerek, lobogó lángok, vagy a királyi bútorok elégetésének említett szokását értjük, ez sem bizonyít azon állításunk ellen, bogy égtek ugyan lángok és tüzek a királyi holttest körül vagy királyi temetések alkalmával, de nem égették meg a királyi holttestet. Legérdekesebb világot vet azonban az egész égetési szokásra Jeremiás prófétának Szedecziás királyról mondott eme jövendölése: «Az előbbi királyoknak megfüstöltetése szerint megfüstölnek téged» (34. 5). Itt a fordítók semmit sem változ- tattak a zsidó szöveg értelmén, tehát nyilvánvaló, hogy nem halottégetés, de bizonyos megfüstöltetés volt szokásban a zsidóknál. Mindezeket a hullaégetés ellen fölhozott érveket azon- ban mintegy halomba látszik dönteni Ámosz prófétának az a jövendölése, melyet Izrael büntetésére nézve mond el: «Es ha valakit (az iszonyú döghalálban, mely halomra öli az embere- két) fölvesz rokona, hogy megégesse őt és a csontokat kivigye a házból. . .». E szavak mintha azt bizonyítanák, hogy nem csupán a királyokat, de a magán embereket is elégették. És valóban a Tárkánvi-féle fordításnak az idézett (6, 10.) bibliai helyhez csatolt 21-ik számú, jegyzetében az van mondva, hogy a zsidók a királyok idejében égették halottaikat. Honnan vette ezt a meggyőződését a nagyemlékű tudós és költő, nem tudom; vannak azonban igen jeles Szentírás-tudósok, kik Ámosz sza- vait részint helytelenül fordítottnak tartják, részint arra értei- mezik, hogy amaz iszonyú döghalálban oly sok halott leend, hogy az élők nem bírván kihordani a hullákat a házakból, ott leégetik a húst rólok s csak a csontokat takarítják el a sírba. Meglehet különben az is, hogy az égetés és megfústölte- tés alatt az imént is említett királyi bútorok égetését és azok füstje által okozott fiistöltetést kell értenünk, annál is inkább,