Hittudományi Folyóirat 2. (1891)

Dr. Székely István: A szent-könyvek sugalmazásáról

104

az a kérdés, minő joggal tulajdonítjuk szent-könyveinknek e méltóságot.

Bizonyítékaink itt nem lehetnek észokok, mert a sugal- mazás, miként a kinyilatkoztatás, melynek eszköze, Isten szabad elhatározásán alapuló történeti tény; bizonyítékai tehát csak hiteles tanúbizonyságok lehetnek. Ámde mivel ־itt nem emberi, érzékileg tapasztalható, hanem isteni, láthatatlan tényről van szó, azért annak bizonyítója is csak Isten maga lehet.

Isten tanúbizonysága pedig magában a Szentírásban és a szent hagyományban s az ezeken épült katholikus egy- házban van letéve. Maga a Szentírás, t. i. annak újabb könyvei bizonyságot tesznek a régibbek sugalmazottsága felöl. Más- részről az egyházi hagyomány, Krisztusnak és az apostoloknak általuk ugyan le nem írt, de az egyháznak szóval átadott és az egyházban csalhatatlanul megőrzött tanítása tizenkilencz század óta tanúskodtak az ó- és új-szövetségi szent-könyvek sugalmazottságáról.

Ha azonban bizonyításunk itt megállapodnék, akkor leg- alább látszatra, méltán vádolhatnának bennünket hitünk ellenei arról, hogy egész okoskodásunk téveskörben (circulus vitiosus- ban) mozog. Mert mikor a Szentírásra hivatkozunk a sugal- mazás bizonyítékául, a Szentírást vagy mint puszta történelmi okmányt tekintjük, vagy mint Isten szavát. Az előbbi esetben bizonyítékunk csak emberi tekintéllyel bir, mely a sugalmazás isteni tényének bebizonyítására elégtelen. Ha pedig a Szent- írást mint Isten szavát tekintjük, akkor bizonyításunk petitio principii lesz. mert a Szentirás isteni tekintélyével bizonyítjuk annak sugalmazottságát, vagyis isteni eredetét. Hasonlóképen áll a dolog látszólag a hagyománynyal is. Ha ezt csak .mint történelmi hagyományt (traditio mere historica) tekintjük, min- denesetre igen nagy bizonyító erővel bir az — emberi té- nyékben, melyeket érzékileg fel lehet fogni: de mit sem bizo- nyithat az ihletésnek, mint érzékfeletti, sőt természetfölötti ténynek érdekében. Ha pedig a hagyományra, mint az isteni kinyilatkoztatás egyik forrására hivatkozunk, mint isteni ha- gyományra (traditio divina, dogmatica) — akkor a petitio prin- eipii ismét előáll, bár kissé rejtettebb alakban. Ugyanis honnan