Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Irodalmi értesítő
— 786 —• A fent jelzett mü az egyházi írók irodalomtörténetének első részét, a szentatyák életét és irodalmi működését tár- gyalja. Nem szaktudósok számára készült, nem tartalmaz új dolgokat, újszerű fejtegetéseket, hanem — mint a szerző elő- szavában mondja — czélja volt az egyházatyákról rövid, rendszeres tankönyvet adni tanítványai kezébe. S e tekintet- ben régen érzett hiányon segített. Tudtunkkal ez az első rendszeres patrologia magyar szerzőtől. Theologiai intézeteink- ben eddig részint az egyháztörténelemmel kapcsolatosan adják elő a patrologiát. részint kéziratok alapján. Míg az első eljárás a rendszeres tárgyalást, az összefüggő áttekintést nehezíti, a kéziratok használata didaktikai szempontból nem helyeselhető. Azért örömmel üdvözöljük a szerzőt, ki mint gör. kath. theologiai tanár latin nyelven egy szakavatottan szer- kesztett patrologiai tankönyvvel gazdagítá irodalmunkat. A szerző az újabbkori jelesebb patrologusok: Alzog, Fessler nyomán, részben dr. Rapaics Raymund «Egyetemes egyház- történelme» és forrástanulmányok alapján dolgozott. A beve- zetö részben velős rövidséggel, de kimerítöleg a patrologiai előismereteket adja meg, ú. m. az egyházi irodalomtörténet fogalmát, felosztását, a szent atyák tekintélyére és irataik mél- tatására vonatkozó általános itészeti elveket (1—2. §.). Áttérvén a részleges tárgyalásra, az egyházatyákat 4 korszakban cső- portosítja. I. korszak. Az apostolok korától a niceai zsinatig. II. k. A niceai zsinattól nagy Leo pápáig. 111. k. Leo pápától damaskusi sz. Jánosig. IV. k. Damaskusi Jánostól sz. Bernát koráig. Mindenik korszakot «Introduetio in epochám» czímü fejezet nyitja meg, melyben főbb vonásokban festi a kor politikai, vallási és irodalmi viszonyait, s e viszonyokból magyarázza meg a kor szentatyái és írói irodalmi működé- sének különböző jellegét és irányát. A korszakot «Gonspe- ctus ac character hujus periodi» czím alatt összegező áttekin- téssel zárja be, felsorolva a szent atyák müveinek patristikai vagyis azon részeit, melyekben az atyák mint a hagyomány tanúi és az egyes theologiai szakok művelői szerepelnek. E valóban helyes eljárás egyrészt tiszta fogalmat ad az egyházi irodalomnak koronkint váltakozó jellegéről, másrészt
