Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Irodalmi értesítő

— 779 — sóit az életrend elkerülhetetlen szükségéről. Sz. Bernáttal mondja: «Rogo vos, fratres in Domino, state, solliciti semper circa custodian! órdinis, ut ordo custodiat vos». Különös nyomatékkai hangsúlyozza: hogy a pap, ki belső béke, vidám megelégedés, lelki derültség boldogságát élvezni akarja, az szabjon magának életrendet, mert ez változatos- ságot hoz életébe, élvezetet tanulmányaiba, rendet teendőibe, örömet leikébe. A «Hittudományi Folyóirat» papi olvasóit érdekelni fogja, mit mond szerzőnk a Breviarium-ról; azért is álljon itt a szerző modorának megismertetése czéljából egész terjedelmű- ben a következő czikk: 67—74. lapig. A Breviárium. A pap az ima embere legyen: magáért és az anyaszent- egyház nevében az egész keresztény hívő seregért naponta mutassa be az Úrnak az imának Istent illető imádó és hála- áldozatát. Hogy ezt a papok híven teljesítsék, és hogy ez a kellő helyes módon történjék, a végből rendezte be az egy- ház papjai számára a Breviáriumot; a végből tette kötelessé- gükké belőle naponta az előírt részletet elimádkozni. Az apostoli szellemű papnak a Breviárium már azért is szent, mert az anyaszentegyházban működő Szentlélektöl ered: azonfelül szent és tiszteletreméltó a tartalom is. Oly szépen össze van állítva. Alkotó részei: az Úr imádsága, az Ave és a Credo, a Szentlélek által sugalmazott Szentírás egyes részecs- kéi: szent ihlettségü férfiak irataiból vett helyek; és szent lelkesedéstől áthatott dalosok magasztos énekei. E mellett az imádság minden neme van képviselve a Breviáriumban; az imádás és a hála; a zsoltárok mennyire emelik a lelket Isten dicsőítésére, Isteniránt hálára! a bűnök bocsánatáért esdö, a szív és lélek minden ügyét felkaroló ima. A ki napi officiumát jól végzi, azon lélekemelő tudattal birT hogy az imádság terén kötelességének híven megfelelt. A Szentírás részecskéi, a szent atyák iratai, a szentek életének rövid épületes előadása mily bő táplálékot nyújtanak a szív és lélek szent gerjedelmeinek !

Next

/
Thumbnails
Contents