Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Irodalmi értesítő

dik a kispap leikébe. Könyörtelen szigor és paraszt gorom- baság visszataszít, elkeserít. De szende komolyság és szív- jóság meglágyítja az eredeti bűn behatása alatt álló gyarló kispap szivét is; a meggyőződés: «a Spirituális úr üdvömet akarja» és a papnevelő többi elöljárójának nemesítő jó pél- dája többet lendít az intézet jó szellemének megállapítására, mint a legscrupulosusabb kémkedés, rendreutasítás stb. Tavaly jelen voltam egy ünnepélyen; paptársak felszentelésük húszon- ötödik évfordulóját ünnepelték. Ilyenkor természetesen fel- élednek a szemináriumi emlékek; a volt intézeti elüljárók mind sorba kerülnek ; a távol múlt nagytekintélyű személyei- röl érettebben szól az ítélet, élesebben az elítélés. Egyik pap- társam közhelyeslés mellett mondá: Isten áldja meg Németh József püspököt! — Ha a praefeetusunk valakit nála, mint Spiritualis-nál correctio végett bejelentett, elfogultan mentünk hozzá, legjobban fájt: az a bánatos tekintet, melylyel oly szendén nézett ránk; inkább beszélt volna, dorgált, lehordott volna, mintsem oly jóságosán nézett ránk. Mélyebben is szi- vünkbe hatott az a nézés, mint bármi más dorgatorium, és teljes erőnkből azon voltunk, hogy panaszra okot többé ne adjunk. Sőt roaiglan nem egyszer nyerünk útbaigazítást, ha valamit kezdünk, és kérdjük: «Mit szólna hozzá Németh spirituális úr ez esetben ?» — Bizony nagy áldás a szegény, jóakaratú kispapra az apostoli buzgalmú, jóságos elüljáró.

Ilyen volt. könyve után ítélve, Cramer is, a münsteri papnevelöintézet igazgatója. Tizenkét évet töltött ö ez állás- ban, és vérző szívvel mondott le, midőn az aggkor fogyat- kozásait észlelte magán, és úgy vélekedett, hogy nagy kora miatt a rectori állást már teljesen, úgy a mint kell, betol- teni nem képes; de ha közvetetlenül nem folyhatott be a fiatal papi nemzedék nevelésébe, közvetve kívánta azt megtenni; és hogy az alatta kikerült lelkipásztoroktól meg ne vonja atyai intéseit, írásba foglalta tanácsait, mint a jó atya, ki halálos ágyán intéseket osztogat, tanácsokat ad, a jóra oktat.

Nagy tisztelet tölti el szívét a papi méltóság iránt; szivének leghöbb vágya tehát, hogy azokat, kik az ö veze- tése mellett készültek a lelkipásztorságra, szinte ily lángoló