Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Kováts Sándor: Mózes öt könyvének hitelessége

teszik bástyafallá, végül a szamaritán Pentateuch Izrael és Juda országa szétválásának idejéig vezet fel. Ily fényes és biztos törté- nettel a classi kasok egyikének szövege sem dicsekedhetik.

III.

A külső bizonyságok másodika a szerző saját bizonysága a szövegben levő mü valódiságáról más hiteles müvében. Ilyen- nel a Pentateuch nem dicsekedhetik. De épen a rationalisták miatt mégis ide helyezzük szerző saját bizonyságát, szerintünk ugyanazon, de a rationalisták szerint más és szintén nem valódi műben. A mi kiindulási pontunk itt a következő : az ó-kor szá- mos könyvének szerzőjét csakis a bekezdő vagy a befejező mondatokból vagy közbeszúrt saját állításából ismerjük, és a kritika általán elismert elve ez esetben, hogy az ily állí- tást mindaddig nem szabad kétségbe vonni, míg az ellenkező teljesen nem bizonyos. Cicero hány levelét kellene máskülön- ben mint nem valódit elvetnünk? Már pedig mennyivel nagyobb gonddal őrizték e szent könyvet az arra rendelt testületek 11

A Pentateuchban vannak ily önbizonyságok és pedig először, melyek csak egy-egy részére vonatkoznak. Ilyen, mikor az izraeliták, Mózes imája erejétől támogatva, legyőzik az amalekitákat. Exöd. 17, 14. «Mondá az Úr Mózesnek: írd ezt emlékezetül a könyvbe». Mikor a bálványozással megszegett szövetséget megújítják, mondá az Úr Mózeshez: «írd fel magadnak e szavakat». Exod. 34, 27. És előbb, mikor az Úr a választott néppel a szövetséget megköti, «felírá Mózes az Ur összes szavait». Exod. 24, 4. És a pusztában bolyongás vége felé «Izrael fiainak állomásait» «felírá Mózes az Űr parancsa szerint» Num. 38, 2.

Igaz, directe e bizonyságok csak az illető részre vonat- koznak, de indirecte az egészre; mert fontoljuk meg ezt a jelenséget, hogy a próféták könyveiben is találunk ily pa- rancsokat a fontosabb részeknél, pl. íz. 30, 8. Jer. 30, 2•

— 551 —

1 V. Dt. 31, 9. s köv. alább idézve.