Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Kováts Sándor: Mózes öt könyvének hitelessége

■- 528 felemeljük, a másikon is׳túlmagasra megy; ily viszonyban áll Strausz a bibliolatriához. Strausz e rendszere kritikai theologia- vagy bibliai kritikánál■ neveztetik. Feltűnő, bogy nem a külső, hanem a belső bizonyságokra fekteti a fösúlyt, pedig ezek lé- nyegüknél fogva negativ természetűek; nem bizonyítják, hogy praeeise akkor meg akkor írott a könyv, hanem csak azt, hogy ekkor meg ekkor nem. A maiak is ezen Strausz formulázta és terjesztette rendszert követik, pl. a Pentateuchus hitelessége elleni bizonyítékaik: az istennév (Jehova, Elohim) haszná- lata. az irály, a vallás, a történeti nézetek, ismétlés és ellen- mondások, a bekezdő és a záró formulák. Magától világos, mily tág tere nyílik itt a képzelődésnek, mily nevetséges játékot űzhet itt az ötlet; hisz külső bizonyságok mellőzésével ép úgy be lehet bizonyítani, hogy az Aeneist nem Virgil írta, minthogy a negyedik evangéliumot nem sz. János írta; és ép úgy szét lehetne amazt darabolni, mint ők a Pentateuchussal tették. Strausz óvatos volt. de tanítványai nem kerülték ki sorsukat. Valóban, ha valaki összegyüjtené a német rationalismus szőr- nyírségeit, ez volna az emberi ész tévedései történetének leg- gyászosabb, legmegalázóbb fejezete.

Ez időben kezdték a pogány mvthologiát különösen tanul- mányozni (Creuzer, Ottfr. Müller, Heyne): a régiek története mythosszal kezdődik, az Ilias nem Homér müve, hanem szájhagyomány útján föntartott töredékek gyűjteménye. így jöttek arra a gondolatra, hogy a Szentírás csodás elbeszélé- seinek is a mythos a magyarázata, melynek forrása a száj- hagyomány és a nemzeti hiúság, de Wette alkalmazza az ó-szövetségre: a Pentateuch a zsidók Iliasa, nemzeti éposza, de van mégis történeti magva; Strausz az új-szövetségre «Jézus életé»-ben. mely bár nagy ellentmondásra talált, de a balpárti Hegeliánok még túl is hezitálták ; de Sáliét verses formában terjeszti, és Feuerbach, mint maga mondja, a Strausz írta «i»-re a pontot teszi föl. Homo sibi Deus, az ember maga saját istene: következéskép a régi vallás veszélyes, káros, illusio. így jutottak egész a radicalismusig : Rüge «hallei év- könvvei»-ben azt állítja, hogy a kereszténység nem egyéb, mint a buddhismus új kiadása, Daume szerint a mohámé-