Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Bita Dezső: Hit, ész, tudomány

- 485 — pedig az ész fölött van, csupán azzal látszik ellenkezni, a mit tapasztalni szoktunk».1 Ezt még tüzetesebben fejezte ki sz. Tamás: «Habár a hit igazságai az emberi lélek ismereterejét fölülmúlják is, még sem ellenkezhetnek a hit igazságaival a léleknek természetes, vele született törvényei; mert a mit az értelem természeténél fogva önmagában hordoz, az oly nyilvánvalón igaz, hogy ellenében semmi kétség sem támadhat. De épen oly kevéssé lehet téves az, a mit a hit ád elő, mert az világosan meg van erősítve Isten által. Minthogy csupán a téves ellenkezik az igazzal, teljesen lehetetlen, hogy a hit ellenkezzék a gon- dolkozás törvényeivel. Minden tudás, a mit a tanítvány tanítójától nyer, csakis a tanító tudományának kifolyása; ámde az első gondolat- elvek ismerete Isten által van adva, mert ö a mi természetünk szerzője. Ezeket az elveket tehát az isteni Bölcsesség is ma- gában foglalja. A mi amaz elveknek ellentmond, magának az isteni Bölcsességnek mond ellent, azért nem lehet Istentől. Tehát, a hit tartalma nem ellenkezhetik az ész igazságaival»1 2 Van a hitnek egy időben világos, meg homályos oldala is ; világosan látom, hogy hinnem lehet s kell is, mert meg- gyözödésem van, hogy Isten szólott; de. nincs tiszta belátá- som abba, a mit Isten szólott. Van elegendő okom hinni, de nincs okom tudni, s azért az Isten szavának való hivő odaadás a szabad akarat ténye és érdem is Isten előtt. A hittitkok eile- neinek nagy hibája az, hogy a valóságot ott határolják, a hol érzéki észleleteink, vagy pedig ott, a hol képzeleteink és tapasz- talataink természetes határai léteznek, az ezen értelemben megfoghatatlan azután világosan, habár tévesen mint lehetet- len s elvetendő tűnik föl elöttök, holott tudhatnák azt, hogy a természetfölötti nem vonható földi tapasztalaton alapult kritika alá, épen azért, mert a földi ismeretnek megközelít- hetetlen térhez tartozik ; szem elöl tévesztik azt is, hogy az ész szerezhet magának valamiről fogalmat a nélkül, hogy 1 Discours sur la conform, de la fői avec la raison. § 63. 2 Cont. Gent. 1. I. c. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents