Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Irodalmi értesítő

M■

nak Évával való összekelésének a frivolitással határos baná- lis leírását (21. 1.); nem mondjuk el hosszadalmasan mint nyilvánítja ki a szerző, hogy a féltékenység szülte Káinnak gyilkos tettét, mely különben a szerző szerint az emberiség eredendő bűnévé nőtte ki magát; azt sem fejtegetjük, mint találta fel Noé a hajózást, mint rendezett eleinte egyedül, később családja társaságában a tengeren kirándulásokat, mint lepte el a földet egy ilyen kirándulás alkalmával az esetleg támadott vízözön, melynek folytán az emberek Noé és Káin a Kaukázus körül lakó utódainak kivételével mind elvesztek és egyszerűen tudomásul veszszük a szerzőnek abbeli fejtege- téseit, miként fogamzott meg Noéban először az istenség eszméjének csírája. Szóval, nem folytatjuk: a teremtésnek és az Adámtól származó népeknek észszerű, a tudományos kutatások által meg nem csúfolt, sőt nagy részben beigazolt történetének további ismertetését.

Csak egy, az etimológia terén tett felfedezésre hívjuk fel az olvasó közönség figyelmét; egy fölfedezésre, mely ha való- nak bizonyul, a magyar történelemben halhatatlan nevet biztosít dr. K. Á.-nak. Értem dr. K. Á.-nak a magyarok szárma- zására vonatkozó fejtegetéseit; dr. K. Á. szerint ugyanis : Szeir és Ezsau utódainak egy része, az edomiták, kik hosszú ideig megőrizték függetlenségüket . . . miután Róma Júdeát elfoglalta, nem akarva más népnek rabszolgáiként élni, észak felé menjek új hazát keresni. A Don környékén telepedtek meg ; itt Jáfet unokája, Togarma utódainak egy részével vegyülve laktak több évszázadon át és fejlődött belőlük a vitéz szittya, népcsalád, melynek egyik ága a magyar, még most is virágzó és a müveit Európa egyik tisztelt tagjaként szereplő ország alapítójává lön. (129. 1.)

Ezzel részünkről befejeztük dr. K. Á. müvének ismertetését. Nem czáfoljuk dr. K. Á.-nak állításait; minek is czáfolnók azt, a mi czáfolásra úgy sem szorul! Ha mindazonáltal foglalkoztunk azzal, ezt azért tettük, mert dr. K. Á. bennünket erre felkért, és mert nem szívesen tagadjuk meg bárki kérésének teljesítését. De amúgy is megtettük volna, még pedig már csak azért is, hogy ezen alkalommal is megütközéssel konstatáljuk, mire vete- medhetik az az irányzat, mely felül emelkedve a vallásos el— 409 —