Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Mihályfi Ákos: A papnevelés a trienti zsinat előtt

operato működik. A szükség, a hívek szaporodása, új hit- községek alakulása kényszerítette a püspököket arra. hogy tudatlan, kevéssé képzett, sőt házas embereket is szenteljenek papokká, püspökökké. Érezték azonban az egyház nagy szellemű féríiai, hogy a papi pályára különös képzés szükséges. Ez az érzés (sensus catholicus) a Szentlélek müve volt. Nem bírtak még biztos tudatával annak, hogyan történjék ez a papképzés, de látjuk már nálunk a nisust, melynek alapján a papképzés később rendszeressé lesz. Bennük van a csíra, mely azon- ban csak később fejlődik ki teljesen. Nincs ugyan még e korban szeminárium, de vannak más iskolák, melyeknek föczéljuk a papi tudományok művelése. Megszűntek a természetfölötti adományok, a nye'v. a prophe- tia, a hitmagyarázás isteni charismái; most tehát iskolákat ala- pítanak. hogy természetes úton sajátítsák el azt, a mit elődeik a Szentlélek természetfölöttí adományai által tudtak. Első az alexandriai iskola, melyben már szent Márk óta, mint Jeromos mondja, a szent tudományokat is előadták. Sőt a számtant is csak azért tanították, hogy az egyházi ünnepek sorrendjét pontosan meg lehessen határozni. Ezen iskolában ismerkedett meg a stoikus Pantaenus a keresztény vallással, itt lett kérész- ténynyé, s később ezen iskola tanítójává lön! Alexandriai Kelemen dicsőségnek tartotta, hogy ezen híres Pantaenus tanítványa lehetett. Ezen iskolában tanítottak a most említett Kelemen, Origines, Herakles, Dénes, Joannes, Philo- ponus, Dydimus; végre a 7-ik század végén a mohamedán harczokban ez iskola is annyi más történeti emlékekkel együtt elpusztult. Ezt rendesen katechetikai iskolának szokták nevezni (tó t75? xxT71y7í7׳s<0; iháaozz./xi&vj. Téves volna azonban azt gon- dőlni, hogy ez az iskola a katechumenek számára volt, vagy hogy a keresztény gyermekek első vallási oktatását vezette. Ez rendes hittani intézet, főiskola volt a szó szoros értei- mében. Előadták ez iskolában a nyelvtant, a szónoklattant. a számtant, a bölcseletet. Az iskola főtárgya azonban a Szentírás könyvről könyvre való magyarázása volt, a — 411 -

Next

/
Thumbnails
Contents