Hittudományi Folyóirat 1. (1890)
Dr. Giesswein Sándor: Az ó-egiptomi halottak könyve
387 Hasonló meglepetést szerez a halottak könyvének tanul- mányozása az eschatologikus tanok tekintetében. Ki hitte volna, hogy az a könyv, melyben karvaly, — sakál, — sca- rabaeus, — s kígyófejü alakok egymással váltakoznak, a lé- lek halhatatlanságára vonatkozó mély gondolkodásra valló tanok összességét tárja föl előttünk: pedig ezek ismétlődnek folyton-folyvást a régi Egiptom e tiszteletreméltó irodalmi emlékében. «Kit ne indítana meg a hajdankor tanúsága, melyet a legjelesebb emlékek örökítenek meg», mondhatjuk a szónokkirálylyal1, midőn e könyvet, melynek egyes részei csakugyan a világ legrégibb irodalmi termékei, alaposabb tanulmány tárgyává teszszük. Áz ó-egiptomi emlékek tanúsága szerint annyi kétség- télén, hogy a lélek halhatatlanságában és a túlvilági igazság- szolgáltatásban való hit Egiptom népének legrégibb napjai- ban már a vallás egyik alapdogmája volt; ezt bizonyítják a sírok, koporsók s a pyramisok föliratai, a halotti papyrusok s az emlékek ezrei. Ezekből kitűnik, hogy Diodor ama sza- vai, melyek szerint az egiptomiak a sírokat örök lakásoknak nevezik, a szó legszorosabb értelmében veendők. A legrégibb korszakból származó föliratok a sirt pa t'eta, vagyis az örökké- valóság házának nevezik; s e szó anchiu, vagyis «az élők» igán gyakran az elhunytak lelkeit jelenti. A koporsó nevei a többi között neb anch «az élet ura» vagy hen en anchiu «az élő szekrénye». Már Menkera (Mykerinos) fáraó kopor- .sóján olvassuk e kifejezést anch t'éta, «örök élet». A lélek halhatatlanságának tana tehát Egiptomban a legrégibb törté- neti korig visszavihetö.'2 De különbözők voltak a nézetek, hely és idő szerint, az iránt, hogy minő sors vár az emberre a halál után. A külön1 Quis autem, quem non moveat clarissimis monumentis testata antiquitas ? Cic. de Divin. I. 40. Le Page Renouf, Vorlesungen über Ursprung und Entwickelung der Religion erläutert an der Religion der alten Aegypter. 120. Több koporsón valamelyik isten vagy istennő duzzadt vitorlát tart kezében, a mi szintén az élet jelképe (spiritus vitae) L. Louvre. D. 11. Ut’ahor koporsója és D. 39. b. 25*
