Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Mihályfi Ákos: A papnevelés Francziaországban

— 213 •előadja, hogy így az elüljáró, ismervén a növendékek lelki állapotát, gyakorlati tanácsokat adhasson nekik.

Minden héten van félóra kitűzve az imádság és az elméi- kedés módjának magyarázására. Ezt az időt arra használja fel az elüljáró, hogy a növendékeket megismertesse az imád- ság lényegével, kellékeivel, módjával és akadályaival. A papra nézve elkerülhetetlenül szükséges, hogy e dolgokban világos és határozott ismeretei legyenek. Ép ezért az elüljáró többször tartozik kikérdezni a növendékeket, vájjon az előadottakat megértették-e teljesen; magok a növendékek is előadhatják kétségeiket és nehézségeiket.

Vasár- és ünnepnapokon este 1/2'—7-ig egy-egy nővén- dék tart saját társai előtt konferencziát.

Minden nap 3/412—12-ig van az ú. n. különleges lelki- ismeret-vizsgálat. Az összes növendékek összejönnek a «salle des exercices»-ben, a hol mindegyiknek megvan a saját helye. Először mindegyik térdelve olvas egy fejezetet a Szentírásból, majd a hetes olvasó Tronson «L’éxamen particulier» czímü munkájából olvas fel egy fejezetet, vagy egy-két pontot: ezután történik a felolvasottak alapján a lelkiismeret-vizsgálat.

Minden este 1/27—7-ig van a lelki olvasmány; ez is, mint minden lelki gyakorlat, egy elüljáró vezetése és felügye- lete alatt. A lelki olvasmány ezélja az, hogy a növendék a nekik szükséges aszketikus ismereteket elsajátítsa. Sorban olvas- ■sák a legkitűnőbb aszketikus munkákat; ha egy-egy fejezetet, részt elolvastak, az elüljáró magyarázatai következnek, vagy felszólíl egy növendéket, hogy mondja el röviden az olvasott anyagot s ezl magyarázza meg társainak.

Az áhitat gyakorlatai közt legfontosabb a penitenczia- tartás szentsége és a szent-áldozás. A szemináriumi neve- lésnek semmi sem biztosíthat kedvezőbb eredményt, mint az■ ha a növendékek gyakran és méltón járulnak e szentségekhez. A franczia szemináriumokban el van rendelve, hogy minden növendék tartozik hetenkint gyónni. Az áldozásra vonatko- zólag nincs semmi kötelező szabály. Mindenki annyiszor áldó- ■zik, a hányszor ezt neki gyóntatója megengedi. Az általános gyakorlat a következő: vasár- és ünnepnapokon az összes