Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Fábián János: Egység és változatosság szent-beszédeinkben

■

— 202 —

korántsem azonos az egyoldalúsággal, mely ellen most síkra szállni akarunk.

Egység a hitben, változatosság a tárgyban, e két alap- elv az, melyeket itt a katholikus szószékhez való viszonyuk- ban kissé kifejteni szándékozom: ráadásul aztán elmondom, miként tehetjük szent-beszédünket tárgyra nézve változa- tosakká ?

I.

Krisztus egyháza nemcsak számtanilag, hanem ön- magában is egy. «Egy az Úr, egy a hit, egy a ke- resztség.»1

Ha «egy a hit,» és «a hit hallásból van,» nem szükség- képen következik-e ebből, hogy a katholikus egységnek leg- kivált szószékeinken kell uralkodnia? Hisz ha a zsoltáros szava szerint épen e szószék lenne «a mirigy székévé,»1 2 akkor ■csakhamar maga az egyház esnék a métely áldozatául, holott meg van írva, hogy «a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.»3 Épen azért, hogy ez soha meg ne történhessék isteni Meste- rünk a «világ végéig» egyházával akart maradni és apostolai által ö maga akart minket tanítani; azért mondá: «Elmen- vén. tanítsatok minden nemzeteket, .... tanítván őket meg- tartani mind, a miket parancsoltain nektek, és ime én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig.»4 5 És ismét: «A ki titeket hallgat, engem hallgat.»6 Ennélfogva a pap, ki akár az oltárnál, akár a szószéken «Krisztus helyett jár követség- ben,»״ csak hivatalbeli kötelességét teljesíti, ha a csalhatatlan egyház tanításához híven rakaszkodik: valamint megfor- dítva, a földön soha eléggé meg nem torolható vak- merő merényletet és legalávalóbb árulást követne el Krisz- tus ellen, ha ezt a fontos kötelességét lábbal tiporva

1 Efez. 4, 5.

* 1, 1•

3 Máté 16, 18.

4 Máté 28, 19, 20.

5 Luk. 10, 16.

0 Kor. II. 5, 20.