Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Dr. Steinberger Ferencz: Az egyház és a modern tudomány

minden más gondolat. Azért minden nemesen gondolkozó és szabad ember méltán utasítja vissza azt a lealáztatást, mintha ö a törvényt pusztán csak kívülről rá erőszakolt, ide- gén akarat kifolyásából önkénytelenül viselt tehernek tekin- tené. Ezt csak rabszolgák tehetik, a kik egy zsarnoki hatalom súlya alatt görnyedve, az önkényes törvényt rabbilincsnek nézik s kedvetlenül viselik, sóhajtva várván a kedvező pillana- tot, melyben lerázhassák magokról. A szabad emberek azon- ban büszkén viselik a törvényt, mint valami aranylánczot, mely őket Istenhez, az örök bölcsességhez és igazsághoz erő- sen hozzá fűzi. Nem rabszolgaként tűrik tehát a törvényt maguk felett; de azzal sem dicsekszenek, hogy függetlenül az isteni tekintélytől alkotják maguk számára a törvényt. De. hát Kant rationalismusa csak két táborát ismeri az emberi- ségnek: a rabszolgákat és a törvényhozókat. A szabadok nagy tömege ismeretlen előtte, mert szemet huny a lelkiisme- rét ténykedése előtt.1

Miképen is alkotja a lelkiismeret magunk számára a törvényt ?

Van valami igazság Kantnak azon állításában, hogy a lelkiismeretnek egyik teendője a törvényhozás. Csakhogy ezt a törvényhozást a lelkiismeret nem mint önkormányzati joggal fölruházott tekintély, a hogyan Kant gondolja, hanem isten- nek, mint legfőbb törvényhozónak nevében teljesíti. Ezen igazságról meggyőz bennünket saját lelkiismeretünk törvény- hozásának megfigyelése.

Vegyük azt az esetet, hogy hirtelen kell magunkat valami olyanra elhatározni, a minek erkölcsös vagy bűnös voltáról senkitől sem hallottunk vagy olvastunk soha egy szót sem. Abban a pillanatban megszólal bensőnkben egy hang: ,most így és nem másként szabad cselekedned,‘ Hiába erőlködünk a benső szózatot elnémítani; hiába törekszünk annak ítéletét okoskodásunkkal megváltoztatni. Nem használ semmit. Az a benső hang rendíthetetlenül -cseng tovább is: ,nem szabad1. A küzdelem, melylyel a lelkiismeretet elhall— 185 —

1 L. Weisz i. m. 99. 1.