Hittudományi Folyóirat 1. (1890)

Szerkényi Lajos: A zsidó húsvét és a kovásztalanok ünnepe

WK^₪₪₪₪^₪₪₪^K^₪^₪^₪^₪₪₪₪B — 134 ­natermést az izraelitáknak élvezniök.1 Az ember, ki ösztön- szerüleg Istennek köszön minden adományt, a hála érzetétől vezérelve, Urának ajánlotta föl az első termést is, és pedig dara vagy pörkölt gabona alakjában, mert ez volt a legkez- detlegesebb módja a gabonanemek használatának; s terme- szetes, hogy midőn a zsengét föláldozta, ö maga is részesülni kívánt az áj áldozati gabonában. S mivel az egész nép nem volt képes a szent helyen fölajánlani zsengéjét, azért nagyon helyes és szükséges voll az egész nemzet nevében és helyett áldozni. S a nép, hogy részvételét a hálaünnepeken valami módon mégis kifejezze, kovásztalan kenyeret evett, melyet eleintén csak új gabonából volt szabad készíteni. Ezt ugyan a törvény világosan nem parancsolta, de már a dolog tér- mészete javalta, míg a későbbi gyakorlat ismét meg- engedte a régi gabona fölhasználását is. mivel a zsidó holtév természeténél fogva megtörtént, hogy a Niszán 15-éhez kő- tött kovásztalanok ünnepe oly korán esett, hogy a .Jordán- völgy legmelegebb részében is csak félig érett gabonát lebe- tett találni; de ezt is olv csekély mennyiségben, hogy az egész nép macczót-szükségletének födözésére korántsem lett volna elegendő. A törvény lényegének tehát eleget tettek az által, hogy kovásztalan kenyeret ettek, akár új, akár régi gabonából készült is az. a régi kovászt és kovászost pedig körükből eltávolították. Hogy a törvény erre a két mozzanatra fektette a fő súlyt, eléggé bizonyítja ez intézkedésnek ismételt sürgetése és az a szigor, mely szerint azok, kik kovászost mernek a Macczót- ünnep tartama alatt enni, halálbüntetéssel sujtandók. A Macz- czót nemcsak azt a sietséget jelképezte, a mely miatt a ki- költözés alkalmával az izraeliták inár készen levő tésztájukat meg nem kovászosíthatták (Móz. II. 12, 33.) s mint a nyo- morúság kenyere (Móz. V. 16, 3) nem csupán az Egiptomban elszenvedett szolgaságra és rossz életmódra emlékeztette őket, 1 Ha a Macezót-ünnep nagyon későre esett. Jerikó környékén már az első árpakéve bemutatása előtt hozzáfoghattak az aratáshoz (Pesach. 4, 8), mivel ott a gabona korábban megért s attól kellett tartani, hogy a túlérett szemek a kalászból kihullanak.

Next

/
Thumbnails
Contents