Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Leo Scheffczyk: A Jézus életében megvalósuló misztériumok jelentősége a keresztény ember hitében és életében

A XX. században a Jézus életével kapcsolatos kutatás összeomlása után, amely maga sem vezetett a misztériumok »Christus totus«-ához, az űn. „hit Krisztusának” kérügmatikus kiemelése szintúgy nem ébresztette föl az eltűnt érdeklődést Jézusnak az üdvösség szempontjából jelentős élete, iránt. Felhozhatjuk R. Bultmann híres mondatát, amely erre a beállítottságra jellemző: „Ám .Christos kata szarka’ nem érint minket; nem tudom és nem is akarom tudni, hogy milyen volt Jézus szíve belülről”. W. Pannenberg a,legutóbbi időben krisztológiájában, amit Barth-tal és Bultmann-nal szemben szeretne fölállítani, nagyra értékeli ugyan Jézus életének és cselekvésének alapvető jelentőségét, ám mégis csak a feltámadásra való irányítottság értelmében. Itt alapjában véve a feltámadás általános érvényességéről sőt eszméjéről van szó, amely meghatároz minden emberi életet. Jézus életében tulajdonképpen csak e gondolat kinyilvánítása érdekli, nem érdeklik azonban az emberi részletek, amelyek egyetemes emberi szempontból kiesnek.

Amikor G. Ebeling — a valóban legújabb protestáns dogmatikában — a Krisztus-eseményt, mint valamiféle isteni beszéd-történést ragadja meg, és így hozza közös nevezőre: „Jézus teljes testi emberi létében, életében és halálában, Isten jut szóhoz”; így a hangsúly Jézus teljhatalmú szaván és a követésre való felhívásán van — amely hitünk egzisztenciájára vonatkozik —, nem pedig az üdvösség tényein, amelyek az egzisztenciális Ige-teológia számára nem lehetnek lényegesek. Ezért a felhozott csodák csak annak igazságát értelmezik, „hogy a hit maga csodás hatalmú”.

Ami az ún. „felszabadítás teológiájában”, a történeti Jézushoz való újbóli odafordulásban történik, különös ambivalenciát mutat Jézus misztériumainak hagyományával. Jézus életének csak bizonyos eseményeit veszik számba, amennyire azok egy politikai-szociális felszabadítóról alkotott elképzelésébe illenek, ám egy másik, teológián belüli szempontot kizárnak. J. Combiin Jézus tetteinek hagyományos értelmezéséről kifejezetten azt mondja: „Olyan. Jézusról van szó, akinek gesztusai rideggé és sztereotippá válnak és már csak teológiai témák”. A téma ilyen teológiától való megfosztása mutatkozik meg Schillebeeckx-nél is Jézus szenvedéséről vallott felfogásában, amely abban a mondatban csúcsosodik ki, hogy „nem Jézus halálának köszönhetően, hanem halálának ellenére vagyunk megváltottak”. Ezzel azt akarja mondani, hogy Jézus szenvedése, önmagában, semmilyen teológiai, Istentől meghatározott jelentőséggel nem rendelkezik, hanem csak tényszerűen és pragmatikusan értékelhetnénk, vagyis mint az ellenállás erejét az emberek által korrumpált történelemmel szemben. Ezért történhet meg, hogy jellemző módon a középkori, a ferencesek által gyakorolt Jézus szenvedése-tiszteletet, amely a jászol és a kereszt szimbólumaira irányult, mint kritikátlan szenvedés-misztikát teszik félre.

Egészében véve e jelenségek által megerősödik A. Grillmeier ítélete, miszerint valamely elmélyített és rendezett „pietas mysteriorum Christi” szá58