Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Leo Scheffczyk: A Jézus életében megvalósuló misztériumok jelentősége a keresztény ember hitében és életében

váltói tevékenységének, és lényegesen hozzájárulnak a bűn által megsebzett ember üdvözítéséhez.

Ennek ellenére a hippói egyházatya különbséget tesz Jézus földi életének előbb említett, halála előtt végbevitt tettei, illetve a kereszt — és a szenvedéstörténet között. Míg az előbbiek — Ágoston felfogása szerint — inkább a gratia extema rendjéhez számíthatók, vagy (magasabb besorolásban) a me- dicinális kegyelemhez tartoznak, addig a Jézus szenvedésével és halálával összefüggő' cselekedetek vitathatatlanul a természetfölötti, felemelő kegyelemjellegét öltik magukra. Erre a különbségre vonatkozóan még egy magyarázat lehetséges (amely túlmutat ugyan Ágostonon, de gondolatain nem követ el erőszakot), mely szerint Jézus életének cselekedetei a szentelmények módjára hatnak a megváltott életére, míg Krisztus szenvedése és halála egyenesen szentségi jelleget visel magán. Ezért megfelelő ezzel kapcsolatban itt a „sacramentum passionis” kifejezés.

Ezzel a hagyománnyal egyetértésben fejleszti tovább Nagy Szt. Leó (461) is az emberi gyengeségek meggyógyításáról szóló témát, kimutatva Jézus emberi erkölcseit, amelyeknek részük volt az „affectus naturae nostrae”-ban is. Ám a Jézus életének titkairól szóló prédikációkban világosan kirajzolódik szentségként való felfogásuknak és hatásuknak továbbfejlődése. Ennek felel meg, ahogy látható módon előnyben részesíti a kiemelkedőbb titkokat, amelyek az Egyház liturgiájában is helyet kaptak: Karácsony, Urunk megjelenése, Húsvét, Mennybemenetel. így Krisztus Szűztől való születése „előképe a mi szentségi újjászületésünknek egyazon Lélekből és az Egyházból.” Jézus élete eseményeinek üdvtörténeti jelentőségét az Egyház szentségi élete őrizte meg és abban maradt élő. Ezenkívül nem adták fel morális- exempláris jelentőségét, amint azt a Krisztus megdicsőítéséről szóló prédikáció következő mondata is mutatja: „A hívőknek az Úr példája által arra a felismerésre is el kell jutniuk, hogy ezen élet kísértései közt a megígért boldogságban való minden bizadokás ellenére, inkább a türelmet, mint a dicsőséget kell kérniük; mert dicsőségünk boldog napjai nem érkezhetnek el előbb, míg el nem múlt a szenvedés ideje”.

Bár a teológia az atyák által képviselt oikonómiai alapfelfogása a kora középkorban háttérbe szorult a skolasztikus analízis és szintézis mellett, a lombardiai hagyományhoz kötöttségének köszönhetően Krisztus misztériumainak toposza megőrződött az éppen felemelkedő dogmatikus teológia számára. Ám a megváltozott gondolkodásmódra jellemző, hogy a lombardiai a Szentenciák III. könyvében az ember Jézus megemlített viselkedésmódját — pl. az imát, szenvedést, szomorúságot, halált, — Krisztus igaz emberségének kimutatására használja, amely azonban semmiféle fejlődést nem ismert az emberi ismeretekben. Emellett nem a konkrét emberi élethez, hanem az „emberség” elméletileg értett négyfajta állapotához való hasonlóság áll előtérben.

55