Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Joseph Ratzinger: Elmélkedések Nagypéntektől Mennybemenetelig

Jézus szenvedéstörténetének legszörnyűbb pillanata, mikor a keresztha­lál végső kínjai közepeit hangosan felkiált: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” Egy zsoltár szavai ezek, melyben a szenvedő, elgyötört, hite miatt kigúnyolt Izrael nyomorát Isten arcába kiáltja. Egy nép ilyetén imádságos kiáltása, akinek kiválasztottsága és közössége Istennel, úgy tűnt, valósággal átokká vált számukra; annak ajkán válik egészen ijesztővé, aki az emberek számára maga jelenti Isten megváltó közelségét. Haő Istentől elhagyatottnak érzi magát, megtalálható Isten bárhol is még? Nemde a történelem napfo­gyatkozása ez, melyben kihúnyt a Világ Világossága? És ez a felkiáltás ma még ezerszer inkább a fülünkbe cseng: a koncentrációs táborok poklából, a gerillaháborúk harcmezőiről, az éhezők és reményvesztettek nyomornegye­deiből: hol vagy te Isten, aki képes voltál ilyen világot alkotni, aki elnézed, hogy gyakran legártatlanabb teremtményeid szenvednek a legszörnyűsége­sebben — mint a bárányok, melyeket leölésre vezetnek és nem nyitják szólás­ra ajkukat. A régi Jób-kérdés talán még sohasem csattant fel ennyire élesen. Ez per­sze néha fellengzős fennhangot kap, és hátterében valamiféle rosszindulatú önnyugtatást ismerhetünk fel, valahogy úgy, mint amikor iskolai újságok az imént „előénekelt” szólamokat hirdetik fennhéjázva: egy olyan világban, melynek meg kellett tanulnia Auschwitz és Vietnam nevét, komolyan nem beszélhetünk többé ,jó” Istenről. Ezek a hamis hangok, melyek talán túlon túl gyakoriak, nem szüntetik meg a kérdés valódiságát — úgy tűnik történel­münk jelen órájában Jézus szenvedésének arra a pontjára kerültünk, amely az Atyához kiáltó segélykéréssé lesz: Istenem, Istenem miért hagytál el en­gem? Mit mondhatunk ehhez? E kérdés alapjában véve nem dönthető el sza­vakkal, érvekkel, mert olyan mélységekbe vezet, melyeket puszta értelemmel és általa formált szavakkal nem vagyunk képesek felmérni. Jób barátainak csődje szükségszerű csőd mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy képesek megoldani a kérdést pozitive vagy negative okos gondolatokkal, szavakkal. Ezt csak átélni, végigszenvedni lehet — Vele, Nála, aki mindnyájunkkal és mindnyájunkért szenvedte végig; a halálban történő teljes önátadásig. A kér­dés fölényes elintézése — történjék az az iskolai újságok vagy éppen a teoló­giai apologetika keretein belül — a tulajdonképpeni lényeget mindenképpen elhibázza. Ennek ellenére néhány utalással közelebb kerülhetünk a kérdés­hez. Mindenek előtt azt kell megjegyeznünk, hogy Jézus nem egyszerűen megállapítja, hogy az Isten távol van tőle, hanem felkiáltását imává alakítja át. Ha a XX. sz. Nagypéntekét Jézus Nagypéntekébe akarjuk helyezni, az év­századok segélykiáltását az Atyához szóló segítségkéréssé kell tennünk, imá­vá változtatni a mindezek ellenére közel lévő Istenhez. Itt rögtön tovább gon­dolkozhatunk, és felmerül a kérdés: kérhetek-e becsületes szívvel bármit is imámban, amíg magam még semmit sem tettem azért,hogy az összetörtek 38

Next

/
Thumbnails
Contents