Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

Balthasar Fischer: A Húsvét áhítata, mint az Imaórák Liturgiájának meghatározója

legszerencsésebb példa, amely az Ige által, a Mester ajkáról hangzó felejthetetlen aktualizálás által örökre a krisztusi ima pecsétjét hordozza: a kereszten felhangzó és valóságosan nagypénteki 21. zsoltár, igazán húsvéti kicsengésével. Egyébként van abban valami megkapó, ahogy látjuk, hogy az ókeresztény zsoltáráhítat még a nagyon komor 87.zsoltárban is, sőt éppen abban meghallja a húsvéti motívumot, mindenesetre olyan úton, mely számunkra már követhetetlen, mivel kiindulópontja az eredeti szövegnek a Septuaginta és a Vulgata általi félreértése volt. Az eredetiben a költő egy helyen azt panaszolja, hogy lakhelye a halottak között van (87,5b), az LXX és a Vulgata ezt így fordítja: inter mortuos liber. Ha ezt a dalt panaszdalként az Úr szájába adták, akkor ezt a szót bizonyára a húsvéti fény megvillanásának láthatták. Aki itt panaszkodik, az mindenféle halálveszély közepette is jól tudja, hogy végülis hatalom adatott neki a halál fölött, hiszen úgy jelöli meg magát, mint aki a „halottak között szabad”, szabadsága van arra, hogy odaadott életét újra visszavegye.1 Az Egyedülinek, aki „a halottak közt szabad”, a zsoltárból vett szava vigasztaló húsvéti motívumként máig előfordul a bizánci halotti liturgiában.1 2

Amikor Krisztusnak zsoltározunk, akkor kezdettől fogva világos, hogy a zsoltárok úgy szólítják meg őt, ahogy ma van, azaz mint feltámadott és meg- dicsőült Urat az Atya jobbján. Ha tehát már ettől húsvéti ragyogást kapnak, akkor még inkább megerősödik ez azon számos esetben, melyekben feltűnik a zsoltárok által oly kedvelt motívum: lábaink kiszabadulása a fogság bilincseiből, a madár szabadulása a vadász hálójából, a megszabadítottság és meg- mentettség motívuma. Hogyan is érthetné ezeket másként egy zsoltárokat imádkozó keresztény, mint húsvéti értelemben,3 amely „libertas, qua Christus nos liberavit” (Gal 5,1), és amelynek kegyelméért a húsvéti könyörgések esedeznek.4

De ott is, ahol a zsoltár a megszabadulás gondolatának említése nélkül imádságában egyszerűen a szív örömét hozza az Úr elé, szava a keresztény imádkozó számára önkéntelenül is a Megváltás húsvéti örömének kifejezőjévé válik. Hiszen akárhányszor, ha a megváltottak a Megváltó elé lépnek, az

1 Ez a véleménye például Amobiusnak, Comm. in ps. 87 (PL 53, 45 lk.) Úgy tűnik, hogy ez az értelmezés — ahogy sok más, hasonló is — Origenesre megy vissza, aki csak a Máté evangéliumához fűzött kommentáijaiban háromszor hozza: In Mt Tom. X,22 (GCS X,30 Klostermann); XII, 3 (73); XVI, 8. (498k.).

2 Vö. P. Matserath, Die Totenfeiern der byzantinischen Kirche, Paderborn 1939, 79.

3 A Zsolt 123-hoz (laqueus contritus est) az említett sorozatban így hangzik a fölirat: Quod ipse (Krisztus) contrito laqueo mortis adiutorio nos liberaverit nominis sui (de Bruyne 88).

4 Ld. Húsvéthétfő könyörgését.

34