Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

W. C. von Unnrik: Kereszténység és nacionalizmus az Egyház történetének első századaiban

Úr osztályrésze lett Jákob, az ő népe; Izrael az <5 kimért öröksége.” Az egyházatyák gyakran használták föl ezt az elgondolást, amelynek hátterében az a zsidó fölfogás állt, hogy minden nemzetnek megvan a saját őrzőangyala.1 Rendszerint „az Úr örökrésze” és a „népek” kifejezés állt a figyelem előterében, és az utóbbi alatt pogányokra való utalást értettek (1 Kelemen 29). Máskor meg — a bukott angyalok hagyományát fölhasználva — a fenti szöveggel próbáltak választ adni az istentelen és ostoba szokások eredetére, mert a szöveg a Gen 11 -hez kapcsolódva a népeknek a bűn büntetéseként rendelt szétszórására mutat rá. A keresztények megszabadultak a bűntől Jézus Krisztus által, és megtanultak élni Isten szent törvénye szerint (v.ö. C. Cels. V. 37). Ami megengedett a filozófus számára, azt nem lehet megtagadni a kereszténytől sem. Ami pedig az állam iránti vallásos előírásokat illeti, ha mindenki úgy tenne, mint a keresztények, nem alakulnának rosszul a dolgok: eljön az idő, mikor a barbárok is elfogadják Isten Igéjét, és engedelmeskednek a Törvénynek. Ennek kezdetei már látható is, hiszen a kereszténység napról-napra terjed. Origenész reméli, hogy az Istenhez való megtérés föltétlenül védelmet hoz az ország javára is. Ha a zsidók ezt nem látják be, bűnük miatt tesznek így. Meg van győződve arról, hogy megvalósul az emberi nem egysége, hiszen megígérte Isten, hogy egy napon mindenki együtt fogja segítségül hívni az Úr nevét. A keresztények az államért is imádkoznak. Gyakran találkozunk ennek tanúságaival a korai időkből. Az a tény, hogy Pál ezt előírta az lTim 2,1- ben, a tisztes lojalitás bizonysága lett a későbbiekben. Imádsággal küzdenie kell mindenkinek saját hazájáért, és jó polgárrá kell válnia, mert ezzel Isten Törvényét igyekszik teljesíteni.

Ebben áll előttünk a keresztény felelet. Néha tömörebben foglalták össze, mint Alexandriai Kelemen: „hasztalan erőlködés táplálja a szokásokat, melyek a szolgaság és az értelmetlen törődés ízeit tárták eléd; és a tudatlanság, amely az emberi nem számára törvénytelen rítusok és csalfa mutatványok okának bizonyult (...), mindarra, aki őt követi, a hosszantartó halál jegyét üti rá” (Protrept. X. 99). Akit érdekel a különféle szokások elleni részletes és éles küzdelem, fordulhat az asztrológia érdekes cáfolatához, amit Bardesanes „Az Országok törvényeiről” írt könyvében talál meg. De a leghevesebb frontvonal nem itt húzódott. Az idő (de az Acta Martyrum is) megmutatta, hogy az ütközet az Isten-hit kérdése fölött lángolt föl: Isten az ég és a föld teremtője; Krisztus az egész földkerekség Megváltója, akár mint törvényadó, akár mint Logosz (az apologéták kifejezése a filozófiai nyelvezet irányába mutat, de gyökerei megtalálhatók a keresztény hitvallás kezdeteinél is). A megváltás egyetemes: Isten nem részesít előnyben egyes nemzeteket. „Új nép” jelent

1 Lásd bővebben: Peterson, i. m.

176