Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)

W. C. von Unnrik: Kereszténység és nacionalizmus az Egyház történetének első századaiban

„The Early Church and the World” c. művében Cadoux azt emeli ki, hogy a keresztények számára csak akkor jelentkezett a nacionalizmus probléma- köre, mikor Izrael népével kerültek szembe, mert a Római Birodalom népei közül csak náluk létezett erős nemzeti érzés. „Izraelen és a kereszténységen kívül, ’a nemzetek’ egy olyan homogén közegnek voltak részei, amelyben a belső megosztottságnak és ellentéteknek kevés vagy akár semmilyen jelentősége nem volt a keresztény fölfogás számára.” Minden bizonnyal lényeges igazságra mutat rá, és ha ez volna a teljes igazság, vizsgálatunk véget is érne ezen a ponton. De láttuk már, hogy az evangélium hirdetése fenyegető veszélyt jelentett a „római erkölcsökre” (mores Romani). Számomra úgy tűnik, hogy a probléma néhány szempontja nem kapja meg Cadoux-tól azt a figyelmet, amelyet megérdemel.

Létezett-e nacionalizmus a Római Birodalomban? Hosszú idővel ezelőtt Fustel De Coulanges immár klasszikussá vált könyvében (La cité antique) bemutatta, hogy miként szorult vissza fokozatosan a patriotizmus, amely arra ösztönözte a polgárokat, hogy magukat „pro aris et focis” (az oltárért és a családi tűzhelyért) áldozzák, mert számukra a polisz jelentette azt az egységet, amely az életet adta, nevelte és védelmezte. A római korban ennek alapja — a városállam — összeomlott. C. H. Moore föltárta azokat az okokat, amelyek hozzájárultak a nemzeti érzés gyöngüléséhez. A római uralom, amely továbbra is működni engedte a helyi adminisztráció különböző formáit, a gyakorlatban mégis erőtlen és elégtelen autonómiát nyújtott, mégpedig azzal, hogy a tartományokat tisztán földrajzi egységek szerint osztotta föl, és mindent alávetett az erősen központosított kormányzatnak. Véleménye szerint ez magyarázza a Birodalom egyes vidékein a nemzeti mozgalmak tényleges hiányát.

Ugyanakkor Cicero, Horatius és Vergilius római patriotizmusa is majdnem hatástalan maradt, és ennek a következők lehettek az okai: A köznép nem vett részt a kormányzásban, a Birodalom pedig túl hatalmas és kiterjedt volt. Széltében-hosszában terjedtek egymás mellett azok a kozmopolita és individualista eszmék, melyeket mindennemű filozófiai irányzat széles körben hirdetett. Az Isten és ember közötti leszármazás „teológiája” természetszerűen hozta magával az egyetemes testvériség gondolatát. És végül a keleti vallások nagy befolyása elfordította az emberek tekintetét ettől a meglehetősen vigasztalan evilágtól, és a túlvilág felé irányította. De teljesen nem hunyt ki a patriotizmus, és ezt Moore szerint az a nemzeti újjáébredés jelzi Symmachus idejében, amely újra és újra fölszínre került ezt követően is.

Nem szeretném vitatni ezeket az észrevételeket. Ellenkezőleg, igen meglepő, hogy a császári kor történelme számos példát ad szociális lázadásra, de olyan, valóban nemzeti ellenállásra nem, amely a zsidók részéről történt, míg

2. Kereszténység és a római nemzeti érzés

171