Munkálatok. Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1994)
Joseph Imbach: Kiáltanunk kell, mert ínséget szenvedünk!
Ennek legkésőbb, valószínűleg akkor ébredt tudatára, amikor Jézusról és tetteiről meséltek neki. Ahogy pedig most hallja, hogy ez a Jézus előtte elhalad, megesik a tulajdonképpeni csoda: a koldus elkezd torkaszakadtából kiabálni. De már megmozdulnak ellene, akik indulatba jöttek emiatt. Mert már ők is belenyugodtak ebbe a szituációba, ha másként is fogják fel. Bartimeusnak adnak alamizsnát, és ebből jogot formálnak arra, hogy békéjüket ne háborgassa senki, mivel a dolgoknak már megvan a maguk rendje — mert zavart semmi esetre sem kívánnak! Ezért rákiabálnak és megparancsolják, hogy hallgasson el. De Bartimeus még sokkal erősebben kiabál — olyannyira hangosan, hogy Brecht is örömét találhatta volna benne. Indirekt módon célozza ez a kiabálás azt a szabadságot, amire Bartimeus titkon mindig is törekedett, de amitől ugyanakkor félt is. Mert ha Jézus meggyógyítja, akkor egyik pillanatról a másikra saját földijeinek gondoskodásáról le kell, hogy mondjon, és teljesen a saját lábára kell, hogy álljon. Az új életlehetőségnek, amit már magának remélt, megvan a veszélyes oldala is. Ez a kiáltás a külső indok a Jézussal való gyógyító találkozásra. Jézus megnyitja a vak a szemét és a vak újra lát, persze egészen másként és mást, mint amit magától elvárhatott. Ez következik abból, hogy a jézusi felszólítást: „Menj!”, szándékosan nem hallja meg és nem megy vissza a városba, hanem Jézust követi az útján (10,52). A történet ezen utolsó mondatában áll az értelmi tetőpont; mert erre a lehetőségre Bartimeus egyáltalán nem gondolt. O csupán azzal számolt, hogy Jézus az ő testi fogyatékosságát meg tudja gyógyítani; ami már abból is látszik, hogy Jézus azt mondja neki: „a hited megtartott téged.” Bartimeus bizalma a csodatévő Jézusban azon hiten alapul, hogy ez a Jézus az ígért Megváltó. Hogy Bartimeus Jézusban a Messiást ismerte föl, kitűnik szavaiból : „Dávid Fia, Jézus könyörülj rajtam!” (10,47). A „Dávid fia” tudniillik zsidó messiásjelző, ami Nátán jövendölésére vezethető vissza (2Sám 7,12-16), amelyet a próféta Jahve nevében Dávid királynak megígért: „így a te házad és királyságod örökre megmarad, és trónod örökre szilárd lesz” (7,16). A kiáltás mint a bizalom kifejezője Hitből kiáltani — erről találunk már az Ószövetségben is mindenek előtt a zsoltárszerzőknél, egészen sok, vallomásszerű bizonyítékot: „Hallgasd meg, Uram, imádságomat, 154 jusson hozzád kiáltásom! ne rejtsd el előlem orcádat,
