Munkálatok 1988 (Budapest, Magyar Egyházirodalmi Iskola, 1988)

10

azonban legtöbbször már nincs, aki a fiatal mellé álljon, hogy magasabb szintű evangéliumi vallásosságra ta- nitsa, s igy olyan - látszólag biztos - pontot keres életének, mint bizonyos nagy emberek tekintélye, vagy az orvostudomány, vagy a technika, amelyek ilymódon mind-mind bálvány iste nekké válnak. Az ilyen fiatalokat megkérdezve Isten mibenlétéről, olyan feleleteket kapunk, mint pl,:1 "ez a földöntúli lény kegyetlen", "félelmetes, ezért ellenszenves", "aki megfoszt szabadságomtól ..." stb.

Az ifjúkor a tájékozódás e3 kételkedés korszaka. A fiatal, amikor szembetalálja magát az élet reális problémáival, kénytelen megtapasztalni, hogy az élet sokkal differenciáltabb és kevésbé eszményi, mint ahogy koráb- " ban gondolta. Természettudományos ismeretei és társadalmi látóköre hatalmasra tágult, de gyermekkori elképzelései Isten-ember-vallás kérdéséről ebbe már nem férnek bele. Még a kevéske otthonról é3 iskolából hozott hagyományos erkölcsi értékek is kérdésessé válnak számára, és ha útkeresésében nem kap megfelelő eligazítást, könnyen a cinizmus és élvhajhászás áldozata lesz. Ha pedig lassacskán önállósulva szüleitől,afle le gyakorlati ateista életvitelt kezd folytatni, akkor mégha később az egyház közvetítésével az Élő Istennel találkoznék is , nehezen vesz erőt magán, hogy szemléletén gyökeres fordulatot vegyen /metanoia/ - korábbi életvitele sodorja magával.

Mi g régebben a világnézeti ateizmus, mint harcos val- lásellenesség jelentkezett, ma egyértelműen a nem kevésbé veszélyes vallás nélküli humanizmus tapasztalható környezetünkben, de egész Európában. A primitiv ember köz- gondolkodását még ma is átitatja a belésulykolt természettudomány és vallás ellentétének problémája, s még ma is reflexszerüen hivatkoznak a századfordulói világképre, megfellebbezhetetlen aduként emlegetik az egyház történetem folyamán elkövetett bűneit - összetévesztve ezeket a hit és vallás életalakitó kérdéseivel. Ilyen indokolásokat hallva néha már az az érzésem támad, hogy az illető magát akarja megnyugtatni, miért nem foglalkozik őszintén a vallásosságával, mint egzisztenciális, életét alakitó kérdéssel. Valószínűleg sejtése van arról,