Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)
Anthony Bloom: Imádságos találkozások
Fölfedezzük Istent Krisztusban, az egyház közösségében. Az igazi keresztény találkozáshoz hozzátartozik a látható világ mind a külső, mind a belső oldalával; és ennek a világnak Istene, egész láthatatlan valójában. A keresztény találkozás - nak az egész mindenséget magába kell foglalnia. A hitetlen nem látja a láthatatlan világot. Sajnos, néha maga a keresztény ember is vak a látható világ irányában, s ráadásul még erénynek is tartja ezt. Az egész emberi közösségnek - beleértve minden egyes problémát, aztán a teljes időleges és örök jövőt - érdekelnie kellene a keresztényt. A keresztény imádságnak eléggé szélesnek kell lennie ahhoz, hogy mindez beleférjen. Ha gyakrabban emlékeznénk arra, hogy minden fontos, hogy semmi sem jelentéktelen, kivéve ha azzá tesszük szent mivoltának letagadásával, akkor imádság közben lázas nyugha- tatlanság venne erőt rajtunk. A világ elvonhat bennünket imádságunkban Istentől. De ha valami miatt nyugtalanok vagyunk, s ezért nem találkozhatunk Istennel a csöndben, gyakran igyekszünk ezt a gondot kiverni fejünkből, mintha gát volna Isten és közöttünk. Rossznak tartjuk azt, ha bármi más el akarja vonni figyelmünket, amikor Isten jelenlétében vagyunk. Úgy gondolom, hogy gyakran találkozhatnánk Istennel inkább úgy, hogy megosztjuk gondunkat vele, ahelyett hogy megpróbálnánk félrerakni azt. Részletesen föl kellene tárnunk Isten felé, de persze csak pontosan és józanul. Úgy kellene elé tárnunk, ahogy egy anya hozza el gyermekét ahhoz az orvoshoz, akiben megbízik. Azt kellene mondanunk Istennek:"Ez minden, amiről ebben a pillanatban beszélhetek hozzád. Te, aki mindent tudsz, tekints rá problémámra, és fogd föl azt saját megértéseddel! Ha igy felajánlottunk egy személyt vagy helyzetet Istennek, akkor már el kell tudnunk szakadni is tőle. Ehhez hitre van szükség. Az, hogy milyen könnyen tudunk elszakadni egy gondtól, hitünk mértékét mutatja meg. Ha elmondhatjuk: "Uram , most föltártam előtted mindent, most már szivem békés, és megnyugodhatok benned", ha szivünk valóban békében van, ha elménk valóban megszabadult az aggodalomtól, akkor már tökéletes a hitünk. Isten lábához leraktuk terhűnket, úgyhogy most már ő hordozhatja azt széles vállán. Bátorítson bennünket az 62
