Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Anthony Bloom: Imádságos találkozások

Istent, milyen ő. Nem töredékesen, hogy egyszer könyörtelen Bírónak, máskor szerető Megváltónak lássuk, hanem az egész teljességében. Tudatosítanunk kell, hogy az Istenről szerzett emberi ismereteknek kizárólag a végösszege adhat hiteles ké­pet az élő Istenről. Isten még a Szentirásban kinyilatkoztatva sem tárja fel magát tökéletes és végleges módon. Ha megpró­bálunk olyan istenképpel szembesülni, amelyet tökéletes ösz- szeadással egyrészt a kinyilatkoztatással nyert ismeretekből, másrészt az Egyház tapasztalataiból és saját tapasztalatunkból alakítottuk ki, igen könnyen állhatunk hamis kép előtt, mint­hogy ez teljes képnek látszik annak ellenére, hogy csupán sze­gényes megközelítés lehet. Nazianzi Szent Gergely úgy hivja ezt, hogy "bálványimádás". Pontosan emiatt hangsúlyozzák a keleti egyházatyák állandóan azt, hogy képek és képzelődések nélkül kell Isten elé; állnunk. Minden tudásunk Istenről föltétlenül elvezet Istenhez, de ami­kor már előtte állunk, ezt a tudást - legyen az bármennyire igaz, bármilyen gazdag - magunk mögött kell hagynunk. Az ismeretlen Isten, a titok, az isteni sötétség előtt kell megáll - nunk, s készen kell lennünk Istennel úgy találkozni, ahogyan ő épp ma ki akar tárulni felénk. Máskülönben mindig a tegnap Istene marad, s nem az igaz Isten. Pedig keresésünk egyedüli célpontja az igán Isten, hisz ő az egyedüli partner a hiteles imádságban. Az igazságban megvalósuló találkozás nem mehet mesterkélt jelenléttel, hiszen találkozásunkban nem pusztán örömteli érzelmeket, eksztázist és hasonlókat keresünk, ha­nem magát Istent. Amikor hiányzik Isten Aztán az igazsággal kapcsolatosan el kell ismernünk azt a tényt, hogy Isten hiányozhat is. Távolléte természetesen csak szubjektív, hiszen Isten mindig jelen van számunkra. De min­denesetre megmaradhat láthatatlannak és megközelithetetlennek. Elillan előlünk. Az jöhet itt segítségünkre, amit az alázatról mondottunk. Ha Isten nem adja át magát nekünk, ha képtelenek 34

Next

/
Thumbnails
Contents