Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Alfons Auer: Diakonátus és cölibátus

III. Befejező megjegyzések

1. A gyakorlati szempontok vizsgálata egyértelmLien a nős dia- konátus engedélyezésének javára billenti a mérleg nyelvét.A házas fériak diakonátusához fűzött remények összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a nőtlen diakonátus Ígérete. A lelkipásztorok számának végzetes csökkenése miatt félre kell tennünk a jövendő papi utánpótlás esetleges csökkenésére és a cölibátus- eszme belső széthullására vonatkozó aggodalmainkat. Suprema lex salus animarum (legfőbb törvény a lelkek üdvössége). Egész egyszerűen ezt mondhatjuk: ha az egyháznak szüksége van diakónusra, és a nőtlen diakónus szinte biztosan nem tudja kielégíteni a valós igényeket, akkor az egyház dönthet a nős diakonátus mellett, s amellett is kell döntenie.

2. Az alapvető meggondolások is ebbe az irányba mutatnak. Valóban nem hagyhatjuk egészen figyelmen kívül azt az ellenvetést, hogy a nős diakonátus engedélyezésével a cölibátus indoklásának hagyományos érvei veszítenek súlyúkból. Ha azonban az egyház a jelenlegi szükséghelyzet gyors felismerésével mégis engedélyezi, akkor olyan lépést tesz, ami szintén javára válik.

a) Az egyháznak megvannak a nyomós okai, hogy megtartsa a papi nőtlenséget. De indoklásai jobbára csak a bevált szokásra alapoznak, s igy ez mindig magával hozhat ellenérveket is. A nős diakonátus engedélyezésével nyomatékosan hirdetné az egyház, hogy a papi cölibátust teljes szabadsággal és nyugalommal tudatosította. Ennek kifejezését kelet és nyugat megosztott keresztényei mint testvéri gesztust hálásan üdvözölnék. Tárgytalaná tenné azokat a rosszindulatú vádafcat is, hogy az egyházban a cölibátus megkövesedétt tabuvá lett.

b) A cölibátus bevezetésével a szüzesség nagyra értékelése mellett megjelent a házasságnak, legalábbis a testiségnek a leértékelése is. Ez a nézet a kultikus tisztaság gondolatából, a görög-római eszmeáramlatokból, elsősorban a platoni-filőni ideatanból táplálkozott, ami minden anyagi, főként testi valóságot rossznak tekintett. A sztoikusok testi szenvedélyről szóló

348