Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Paul Winninger: Diakónus és laikus

966). A "szolgákon" legalábbis a diakónusok értendők, mert "a Szentirás nem csak papokat említ kifejezetten, hanem diakónusokat is (DS 958) /1/.

Az alacsonyabb fokozatok, sőt még a szubdiakonátus szentségi jellegéről is lehet vitatkozni, ám a diakonátus kétségtelenül az egyházrend szentségéhez tartozik. Jogi szempontból a kódex már a tonzura viselőit, a kisebb rendek felvevőit is, de még inkább a diakónusokat a klérushoz sorolja (CIC can. 108). Amikor XII. Pius pápa 1957 októberében a világiak apostolko- dásáről tartott kongresszuson felelevenítette a diakonátus lehetséges megújításának gondolatát, még nem foglalt állást a tervvel kapcsolatban. Még nem tartotta "eléggé érettnek" a gondolatot. De igyekezett kijavítani azok tévedését, akik "laikus diakonátusról" beszéltek, mikor kijelentette: "a diakonátus megtalálná a helyét a papsággal együtt abban a megkülönböztetett rendben, amelyet felvázoltunk. " (Arról a megkülönböztetésről van sző, amely a klerikusok és laikusok között, a hierarchikus apostolkodás és az ezzel való együttműködés között fennáll. )

A diakónus tehát már nem laikus; fel van szentelve.

II A diakónus mint közvetítő a pap és a nép között

A diakónus ugyan egészen a hierarchiához tartozik, mégis azt mondhatjuk - különösen bizonyos körülmények között -, hogy közvetítőként áll a pap és a nép között. Az egyházirend három fokozatának legalacsonyabbikán áll, s igy közelebb áll a laikusokhoz mint a pap. Ez a közelség konkrétan kétféleképpen mutatkozik meg:

1. Funkciói révén: a diakónus konszekrált, de nem kon- szekrálő; szolgálatát a karitász, a katekézis, az adminisztráció, a gazdasági ügyek és a liturgia területén laikusok is el tudják látni; részben ez gyakorlatilag igy is van.

1/ Vö. ApCsel 6, 5; 1 Tim 3, 8; Fil 1,1

324