Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)
Aquinói Szent Tamás: Lét és lényeg
2. Miként azonban az, ami egy "nem” hierarchiájának csúcsán áll, oka azoknak, melyek utána következnek abban a "nem"-ben, mint pl. a tűz, amely a melegség területén oka a melegnek a meleg dolgokban, amint a Metaph. 2-ben olvashatjuk (18); éppen úgy az a létező, amely a principium a létező "nem"-ében, s amely leginkább s legtökéletesebb módon rendelkezik a lényeggel, szükséges, hogy oka legyen azoknak a járulékoknak, melyek másodlagosan s csak bizonyos vonatkozásban részesülnek a létben. Ez azonban különböző módon történik; ugyanis a substantia része a materia és a forma, épp ezért némely járulékok elsősorban a formához járulnak, némelyek a matériához. Van azonban olyan forma, melynek léte nem függ a matériától, például a szellemi lélek; a materia viszont csak forma által létezik. Ezért a járulékok között, melyek a formát követik, van néhány, amely nem áll kapcsolatban a matériával, mint pl. a megértés, mely nem testi szerv által történik, amint azt a Filozófus a "De Anima" 3-ban (19) bizonyltja: vannak a formát követők között olyanok is, melyek kapcsolatban állnak a matériával, mint pl. az érzékelés, egy járulék sem járul azonban matériához anélkül, hogy ne lenne a formával kapcsolatban. Különbség van azon járulékok között is, melyek a matériát követik. Némely járulék ugyanis abból a kapcsolatból kifolyólag követi a matériát, amellyel a forma speciálishoz csatlakozik, mint pl. a himnem és a nőnem az élőlények között, melyeknek különbözőségét a matériára lehet visszavezetni, a- mint a Metaph. 10-ben olvashatjuk (20); ezért, miután az említett élőlényi formát eltávolítjuk, az előbbi járulékok nem maradnak meg, hacsak nem aequivoc értelemben. Más járulékok pedig abból a viszonyból következnek, amely a matériát a forma generalis-hoz köti; s ezért, miután a forma specialis-t eltávolitottuk, még mindig megmaradnak, ilyen pl. a bőr feketesége az etióp emberben, mely az elemek összetételéből származik és nem a lélekből, s éppen ezért a bőr feketesége a halál után is megmarad benne. 318