Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Anthony Bloom: Imádságos találkozások

mindazzal a hittel és reménnyel, amire csak képesek, de még­sem jönnek közelebb hozzá. És az Ur sem közelit feléjük egyetlen lépéssel sem. Egyszerűen azt parancsolja nekik, hogy menjenek és mutassák be magukat a papoknak. Semmit sem Ígér nekik. Elküldi őket, hogy gyógyuljanak meg. Ok pedig ezt a gyógyulást hitükben, reményükben és alázatos engedelmes­ségükben kapják meg. Mennyire különbözik alázatuk a mi "alá­zatosan esedező" imáinktól, amikor rettegés helyett gyakorta gőg tölt el bennünket! Fölidézhetjük Szent Péter példáját is, aki meggyőződött mesterének istenségéről az ő szavai és a csodálatos halfogás révén, s aztán ezzel a kiáltással borult le lábához: "Menj el tőlem, mert bűnös vagyok, Uram!" Isten szentségének és di­csőségének látványa nem arra vezette, hogy bensőséges kap­csolatot keressen ezekkel, hiszen ilyesmit már nem birna el­viselni. Megkérte az Urat, hogy menjen el. Az Ur pedig úgy döntött, hogy marad. Szintén az evangéliumban olvashatjuk a százados esetét, aki megkéri az Urat, hogy gyógyítsa meg szolgáját. Amikor az Ur megígéri, hogy eljön, a százados igy válaszol: "Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,hanem csak egy szót szólj!" Tökéletes hit és föltétien bizalom mutatkozik meg itt: akkora alázat, amely megszégyeníthetne bennünket, akik nem érezzük át eléggé a bűnösségünket, s nem érezzük annyira méltatlan­nak magunkat, hogy netán meg is kérnénk az Urat arra, hogy ne fáradjon; persze egyúttal hittel bízva abban, hogy mindent meg tud tenni érettünk. Pedig alapvető fontosságú volna ez a hozzáállás. Amig nem hagyunk fel az Ur kitapogatható és tüneményes megjelenésének keresésével, addig tulajdon Ítéletünk elébe rohanunk. Ha az Ur hozzánk jön, nagy örömmel és alázattal kell befogadnunk őt. De legyünk óvatosak, s ne keressünk misztikus tapasztalatot olyankor, amikor bünbánatot és megtérést kellene keresnünk. - így kezdődhet el a mi kiáltásunk Isten felé: "Uram, tégy en­gem azzá, amivé lennem kell, alakíts át. engemet bármi áron 29

Next

/
Thumbnails
Contents