Szemelvények a Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájának munkáiból 1982 (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1983)

Orosz László: A korai kerszténység helyi egyházai és hatásuk mai egyházszemléletünkben

óju vezetőket jelöl a már emlitett "elöljárókkal" és "pászto­rokkal" (54). A helyi hierarchia szerkezete már csak az apos­tolok halála után változik meg jelentős mértékben. Ekkor u- gyanis az üldözések erősödésével egyre kevésbé bizonyul meg­felelőnek a püspök-presbiter kollegiális vezetés. Szükség lesz az apostol tekintélyével föllépő egyetlen episzkoposzra, aki kö­rül jeruzsálemi mintára a vének-presbiterek inkább tanácsadó segítőtársakká válnak. (55) Ám ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg arról az egy­házszemléleti fejlődésről sem, melyet a helyi hierarchikus szerveződés idején tanúsítanak az un. fogságból írott levelek. A páli szerzőségre vonatkozó kérdésekbe itt kár lenne belebo­nyolódni. Annyi azonban kétségtelen, hogy ezek a levelek nem föltétlenül ellentétesek az előzőkkel: sőt az apostol bilincsek­kel rögzített uj helyzete egyértelműen magyarázat lehet a kö­zöttük levő fejlődésre. Még a helyi egyházak apró-cseprő gondjai között sem fe­ledkezett meg Szent Pál az Isten népe teológiájáról. Jól tudta, s érzékeltette azt, hogy a sok hasonló közösséget nemcsak a Birodalom politikai kerete fűzte egybe, hanem magának az Uj Izraelnek erős kötelékei. Egyugyanazon pusztai közösségnek, egyugyanazon választott népnek a képe minden egyes helyi gyü­lekezet, A halálraszánt üldözött különlegesen éles pillantásokat vet a végső pillanat felé. Főleg, ha számára az élet Krisztus, a halál pedig nyereség (Fii 1,21), ha saját teste szenvedéseivel egészitgeti ki azt, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik (Kol 1, 24). A bilincsben őrzött apostol figyelmét egyre inkább lekö­ti a "tökéletes megismerés teljes lelki gazdagsága", ő egyre tempósabban fut "a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmá­ért, amelyre Isten meghivott Krisztusban", s egyre buzgóbban 54/ lTim 3,2 3,8-13 55/ Vanyó, 91 -92.1 219

Next

/
Thumbnails
Contents