Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

III. Emberi hibák az Isten országában (I.)

35 Ó, mennyire fáj nekünk, ha ilyen botrányokról hallunk! Mennyire pirul a mi jó anyánk, Egyházunk, ha fiainak, sőt szolgáinak fájdalmas zuhanásáról kell hallania! De mikor lelke megremegett a botrány hírére, mikor arca kigyuladt a szégyen pírjától, nem roppan össze, nem veszti el biza= kodását, a munkakedvét, hanem térdre hullva Isten előtt elimádkozza a Zsoltáros szavait: «In te, Domine, speravi, non confundar in aeternum», «Benned, Uram, van remé= nyünk, ne hagyj soha szégyent érnünk». II. Isteni és emberi elem az Egyházban. íme, így most már közelebb vagyunk a kérdés meg= fejtéséhez. A) Krisztus Urunk emberekre bízta az isteni evangéliu= mot és ebből a kettős elemből, az isteniből és emberiből, építette föl Egyházát. Ezt a két alkotórészt logikailag ugyan el lehet választani egymástól, de a valóságban a kettő egybefonódik és együtt jelenik meg az emberek szemében. Nézzük csak, mi az isteni az Egyházban és mi az emberi? a) Mi az isteni az Egyházban? Minden, ami az Ur Krisztusra megy vissza. Tehát amit tanít, ahogyan tiszteli az Istent, amely szentségeket kioszt, amint szervezve van, — ez mind isteni benne. Tehát mindez igaz, szép, nemes, szent, változhatatlan. Ehhez hozzá nem tud nyúlni az ember rontó keze, ezt be nem lepheti századok pora, ezzel meg nem bírkózhatik forradalmak pusztítása. Igaz, hogy ennek az isteni gondolatnak az emberek között és azok változó emberi kultúrája között kell érvénye= sülnie, tehát a váltakozó és fejlődő kultúrfokok más és más külső megnyilvánulásaihoz alkalmazkodnia, — de csak a külsőben! A lényeg marad mindig ugyanaz és változatlan. Ez az Egyház isteni része. b) De e mellett áll az Egyház emberi része is. Az Úr Jézus kiválasztott a galilcai férfiak közül egy maroknyi embert, akikben benn volt az ottani fajnak jó és rossz tulajdonsága egyaránt. De azóta is épígy jár el az Ür: minden nép közül kiválaszt papjának egy maroknyi fiatalembert, akik= ben bizony megvannak a fajnak és kornak és családnak, amelyből jönnek, jó és rossz tulajdonságai. Az Egyház ugyan mindent megtesz, hogy ezekből a fiatalemberekből 5*

Next

/
Thumbnails
Contents