Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

II. Isten üldözött országa

II.

Isten üldözött országa.

(Szentírás: Ján. 16, t—4.)

Krisztusban Kedves Testvéreim!

A mennyei Atya végtelen jóságában minden embert meg= hív az 0 örök országába. Hív, de nem kényszerít. Szabad® akarattal bíró lényeknek teremtett minket és akaratunk elhatározásával kell Feléje fordulnunk. Ha szeretettel fordu= lünk Isten felé, útban vagyunk az O országába. Ha elfordu= lünk Tó'le szeretetlenül, hidegen, daccal, lázadással — ezt nevezzük bűnnek —, akkor eltávolodunk Tőle. Maga az Istenfia jött a földre, hogy megmentsen a bűn rémes szolga® ságából, de ő sem kényszeríti reánk a megváltást, O is önkéntes követőket akar; akarja, hogy nyíltan állást foglal® junk Isten országa mellett vagy ellen.

Ha így gondoljuk végig Isten terveit, megértjük, hogy a világtörténelem Krisztus óta valóban nem más, mint nagy tanuságtétel az Isten országa mellett és egyetlen gigászi harc az Isten országáért, — egyik táborban állanak azok, akik mellette harcolnak, a másikban azok, akik ellene.

A történelem békében és háborúban egyaránt tanúságot tesz Isten mellett. Békében láthatóan tanúságot tesznek a templomok és kórházak, iskolák és árvaházak és a kérész® tény felebaráti szeretet valamennyi intézménye; láthatatla® nul pedig a rosszrahajló emberi természetet legyőző és magukat Isten eleven templomaivá szentelő hívek milliói. Háborúban, üldöztetésben pedig tanúságot tesz a hitük® hoz, a viharban is vérontásig és halálig ragaszkodók hűsége. Érdemes lesz a mai beszédet teljesen ennek az utóbbi gondolatnak kifejtésére szánnunk. Mert hiszen a vihar nem® csak a múltban rázta az Egyház fáját; ma sem ért véget a harc, és nem is fog véget érni, csak az utolsó ítélet széke előtt.

I. Amióta megvan az Egyház, mindig harcolnia s küzdenie kellett; ez is éppen egyik bizonyítéka krisztusi voltának,