Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

XV. Ha nem az Isten országa jön el... (I.)

XV.

Ha nem az Isten országa, jön el? (1.)

(Szentírás: Jer. 2, 15. 17—19.)

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Az Egyesült Államok fővárosát, New=Yorkot egy óriási híd köti össze külvárosával, Brooklynnal. Nappai olyan nagy itt a forgalom, hogy az autók és emberek alig tudnak mozdulni egymástól. De most, a korahajnali órákban, mind= össze egy rendőr sétál unatkozva és ásítozva a hídon, közel s távolban egyetlen élőlény sincs . . . Azaz mégis ... A túlsó partról egy jól öltözött férfi jön a hídon; különös, tétovázó járásáról a rendőr gyakorlott szeme mindjárt észreveszi, hogy nem jóban sántikálhat, elbújik hát az egyik pillér mögé.

És csakugyan, amikor az ember a pillérhez ér, tétován körülnéz, nem látja=e senki, aztán felkapaszkodik a korlát szélére és éppen bele akarja magát vetni a zúgó habokba . .. De akkor hirtelen előugrik a hatalmas termetű rendőr és visszarántja.

A szegény öngyilkosjelölt minden ízében reszket és rimánkodóra fogja :

— Kérem, biztos úr, eresszen el, nem ér az élet semmit, pontot akarok reá tenni. Engedjen el . . .

— Dehogy engedem, mondja a jószívű rendőr. Szépen meghallgatom, hogy mi baj van és majd segítünk.

— Mi baj van? Kereskedő vagyok, minden tönkrement. Mindent megpróbáltam, nem bírom tovább. Nincs célja az életnek. Engedjen, hadd ugorjak be.

— Nem lehet! Ön itt marad! Majd segítek Önön. Hiszen nézze, olyan szép az élet. Még minden rendbejöhet. Csak bizalom, kedves barátom, bizalom.

És a rendőr beszélni kezd, ahogy csak szívéből tud, a másik meg kézzel=lábbal kapálódzik és el akar szabadulni. Mikor azonban látja, hogy nem tud menekülni az erős markokból, ő is kezd beszélni a rendőrnek.