Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

XIV. A sajtó szerepe az Isten országában

142

zunkkal, vájjon csoda=e, ha az ilyen emberben a katolicizmus son érzett öröm, öntudat és diadal helyett valami félénkség, valami bujkáló lelkűiét alakul ki? Marad ugyan katolikus= nak, de úgy érzi, hogy egy kissé már ezt szégyellenie kell, mert a keresztény Credo inkább a csekélyebb értékűeknek, az elmaradottaknak való?

Talán túlnyers szavak, amiket Louis Veuillot, a nagy francia újságíró mondott egyszer, de nagyon igazak: «A leg= élesebb tőr, a legerősebb és legtartósabb méreg : a toll piszkos kezekben. El lehet vele rontani egy népet és egész évszáza= dot. Ma írnak dolgokat, amikről egyszer bebizonyosodik, hogy gonosztett elvetett magjai voltak».

c) íme milyen jól látott az elnök azon a pokoli tanács= kozáson : amit nem bír elérni nyilt üldözés és Egyházszaka= dás, eléri az újság csendes romboló munkája! Ezért óriási az írók felelőssége. Ezt a felelősséget mindenkinek éreznie kellene, aki betűvel dolgozik és tollhoz nyúl.

Nem hiszem — talán nem lesz túlzás —, ha a hivatását komolyan vevő és lelkiismeretes katolikus újságíró munkáját némikép hasonlónak mondjuk a hivatását komolyan vevő és lelkiismeretes pap munkájához. Mindkettőnek tevékenysége révén nem a nemesnek, jónak, szépnek, erkölcsnek áldása és harmóniát hirdető uralma erősödik=e?

Népek nevelője a pap, de az az újságíró is. Igazságot, igazságosságot, felebaráti szeretetet, lelkiismeretességet, köte= lességtcljesítést hirdet a pap, de azt hirdeti — azt kellene hirdetnie — az újságnak is. Isten országának eljövetelén dolgozik a pap, azon kellene dolgoznia az újságnak is: a pap hirdeti Isten országát elsősorban az élőszóval, az újságnak ugyanezt kellene terjesztenie a nyomtatott betűvel.

Szédületes felelősség! A papnak lelkére mint óriási hegytömb nyomása nehezedik ennek a felelősségnek állandó tudata; de vájjon érzik=e ezt a felelősséget mindazok is, akik tollal és nyomtatott betűvel irányítják a népek sorsát és tevé= kény részeseivé válnak népük irányzásának, [vagy] balsorsá= nakv emelkedésének vagy hanyatlásának?

O, ha ezt mindig érezné mindenki, aki tollat vesz kezébe! Ha érezné a szentágostoni gondolat hármas célkitűzését: «Lex veritas, regina caritas, finis aeternitas», «törvényünk az igazság, királynénk a szeretet, célunk az örökkévalóság!»