Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

XIII. Isten országának terjesztése: a missziók

132

mindez tömérdek pénzbe kerül. És ezt a nagy összeget a világ katolikus hívei adják össze évről=évre; adják hálából Krisztus iránt, hogy ők már hozzátartoznak az ő bárányai* hoz; de adják szeretetbó'l is Krisztus iránt, hogy az ő segítsé* gükkel is terjedjen Isten országa a földön és minél több ember vegye magára Krisztus igáját, mely édes, és az ő ter= hét, mely könnyű. (Máté 11, 30.)

b) Jól tudom, mit szoktunk mi, magyarok, erre felelni. «Mit érdekelnek minket ezek a messzi népek? Mintha^nem volna itthon is épp elég tennivalónk?... Hiszen idehaza is még olyan sok embert kellene megtéríteni ! . . .» Térítsük meg előbb idehaza a népet és csak azután adjunk pénzt a missziókra.

Gyakran hallott felfogás — de mennyire téves !

Tehát addig csakugyan ne menjünk Krisztus világos* ságával a pogányok közé, amíg itt Budapesten és a hazában minden férfit és nőt teljesen megynem nyertünk Krisztus ügyének? Dehát a bolsevisták miért nem várnak a világ* forradalom lázas terjesztésével addig, amíg először odahaza nem sikerült minden oroszt bensőleg is meggyőződéses bolsevistává tenni? Egyszerűen azért nem, mert tudják, hogy ez sohasem fog bekövetkezni.

De épígy tudjuk azt is, hogy amíg ember az ember, vagyis szabadakarata van, addig mindig választhat a jó és rossz között, Krisztus és Béliál között, tehát mindig lesznek — nálunk is, és mindenütt, — akik Krisztus helyett Béliált választják. Ha csakugyan addig akarnánk”várni, amíg min* den pesti vagy minden magyarországi ember teljesen Krisztushoz tér, akkor világvégéig sem lehetne elkezdeni a missziókat. És ha Szent Pál is várt volna, amíg minden honfitársa előbb otthon megtér^ Krisztushoz, akkor mi még manap is pogányok lennénk. És ha ezer év előtt a magyar nép hittérítői is így gondolkodtak volna, akkor mihozzánk sem jöttek volna el idegen országból a hithirdetők és a magyar még ma is pogány volna — vagyis a magyar nemzet azóta már nem is volna.

Aki ilyen könnyen intézi el a pogány missziók ügyét, vájjon mit szólna ahhoz, ha együtt mennék vele egy sötét éjjelen, ismeretlen tájakon; nálam van jó erős lámpás, nála meg nincs semmi világító eszköz. Utunk hirtelen széles, rohanó folyóhoz ér, amelyen keskeny palló visz keresztül. Jó lámpám fényénél sikerül átmennem a pallón és a másik partról átkiáltok: «Láttad, hogy kell átjönni» — és akkor