Jöjjön el a Te országod. Tóth Tihamér veszprémi püspök utolsó szentbeszédei (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

XII. Hogyan dolgozzál mások lelkéért?

121 IL Apostolkodni szavunkkal ! A példa apostolsága csak az első lépés, — bárcsak ezt is megtennék minél többen ! Van azonban egy további, nem= kevésbbé fontos lépés is: a szó apostolsága. A) Az első értékes közreműködés, amit ezen a téren Krisztus hívei az Isten országának nyújthatnak: az ő bátor hitvalló kiállásuk a krisztusi világnézet mellett. a) Nem is gondolnék, mennyi alkalom nyílik erre minden» nap és minden embernek, a legegyszerűbbnek is, a Iegkisebb= nek is ! Aki itt vagy ott elejt egy=egy bátor szót valamelyik megtámadott hitigazságunk vagy erkölcsi tételünk mellett; aki szót emel a nyilvános életben egyre vakmerőbben el= harapódzó öltözködési és viselkedési szabadosság ellen; aki» nek szava van a társaságokban uzsonnázás közben fölénye» sen lekritizált egyházi intézmények védelmére — a szó apostolkodását végzi. Minden világi hívő megteheti ezt, a legegyszerűbb, a legkisebb is; de ha minél előkelőbb állást betöltő cselekszi megilletődött, alázatos lélekkel, bátorsága annál vonzóbb, és fellépése annál határozottabb lesz. Csak el kell gondolnunk, mennyi jónak vált forrásává, mennyi egyszerűbb lélekben készítette az Ur útját egy Tillynek, egy Prinz Eugénnek példával és szóval megvallott vallásossága, egy Pasteurnek, egy Ampére=nek nyíltan vallásos élete. b) Néha egy egyszerű, de bátor, talpraesett felelet is csodá= kát visz végbe megrögzött hitetlenek lelkében. Collins, hírhedt angol szabadgondolkodó, templomba tartó munkással találkozott egy ízben. — Nagy a te Istened vagy kicsiny? — kérdezte tőle gú= nyosan. — Olyan nagy, hogy a te fejed nem képes felfogni, de olyan kicsiny, hogy az én szívemben is képes lakni. És Collins bevallotta, hogy minden tudós hitvédelmi érv együtt nem tett rá olyan hatást, mint ennek a munkásnak egyszerű, bátor szava. B) Persze, a szavunkkal végezhető apostolkodás nem merül ki csupán hitünk megvédésében a támadásokkal szem» ben. Épp annyira értékes módja lehet ennek az apostolko» dásnak a lelkek erősítése is. Óh, mennyire rászorul» nak erre is napjainkban az emberek! Nézz csak szét magad körül: Mit tehetnél ezen a téren?

Next

/
Thumbnails
Contents