Brevis conspectus vitae eius. Tóth Tihamér (Budapest, Korda Rt. Ny., 1940)

galmí lapot alapít és szerkeszt. 1918 őszén megkezdi Budapesten szentbeszédeit, és a fiatal pap, akit akkor már az egész ország ifjúsága, kongregációk és cserkészcsapatok rajongva szerettek, csakhamar meghódítja a világváros közönségét. Közben fokozza tudományos munkálkodását is. Ennek eredményeként 1924-ben egyetemi magántanár, a következő évben a hitszónoklat, kate- chetika és pedagógia nyilvános tanára. Könyveit egymásután fordíttatják le külföldi kiadók, és a modern nevelők benne látják a XX. század eszményi lélekvezetőjét.

Ellátogat Angliába és Amerikába is. 1926 január 31-én mondotta első rádiós szentbeszédét, amely abban az időben nemcsak Európában, hanem az egész világon is merész kezdeményezésnek látszott. Be akart kopogtatni minden kunyhóba, hogy megszólaltassa Krisztus Király, Tízparancsolat, Hiszekegy, Oltáriszentség, Miatyánk örömhírét. Be is fogadták. És ő gyógyítani kezdte az autó, repülőgép, rádió, gyárak füstje és az utcák zűrzavara közben elcsigázott ember sok-sok lelki sebét. Ezer és ezer levél tanúskodott róla, hogy megannyi eltévedt lélek arcára hozta vissza a mosolyt és felgyújtotta a fásult, kétkedő lelkeket a minden pillanatban Krisztussal egyesült élet sze- retetére. 1931 októberétől a Budapesti Központi Papnevelő rektora. Életével mutatott példaképet az imában és munkában Isten szeretetéért elégő apostoli életre. Mint a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kimagasló egyénisége — a katolikus világ őszinte örömére és szemeláttára — kapta meg 1938 május 30-án a Bíboros Legátus úr (jelenleg dicsőségesen uralkodó XII. Pius pápa őszentsége) kezéből XI. Pius pápa püspökkinevező bulláját. 1939 februárjától Magyarország egyik legnagyobb egyházmegyéjének, a veszpréminek püspöke. Néhány hónap múlva az állandó nagybőjtí lelkigyakorlatok, szentbeszédek és egyházmegyéjének fejlesztésére irányuló tervek megvalósítása közben 1939 május 5-én, a hó első péntekén az Úr még magasabbra hívta el, mikor szelíden elviselt súlyos szenvedései után, apostoli munkájának virágkorában magához szólította.

Emléke hívei körében elevenen él tovább, és az ajkán fakadt korszerű evangéliumhirdetés egyre terjed halála után is. Mert soraiból ellenállhatatlan erő árad új életkezdésekre és az Úr Krisztussal való egyesülésre, melyről szeplőtelen életével állította, hogy a legnagyobb érték a mai hősies, de csak a földet néző ember számára is.

2