Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)

I. Fejezet. Jézus érdekel

30 szülői, tanítói, mesteri tekintélyünk latbavetése mind ilyen. Mindezek a módok jók és ha igazán szeretjük Jézust, egyiket sem hanyagolhatjuk el : a kínál­kozó alkalommal, és amennyire helyzetünk és állásunk szerénysége megengedi, csak használjuk őket. Társula­tunk tagjainak is szabad és kell mindezeket használ­nak, ahogy tudják. Valójában azonban csak egy igaz eszközünk van : az imádság. Napjainkban az emberek nagyon keveset imádkoz­nak. Valóban szomorú látni, mily kevés hitük van az imában. Azt vélik, hogy mindent ügyességük és tevé­kenységük által érnek el. Azt hiszik, hogy ugyanazok az eszközök, melyek hazánkat nagy és büszke országgá tették,1 fogják Jézus érdekeit is elősegíteni és e földön uralmát elterjeszteni. Napjainkban csak azt hiszik az emberek, amit a szemükkel látnak. Ha a katolikusok valamihez fognak és külsőleg csak kevés sikert látnak, már levertek és azt gondolják, hogy misem lett belőle. Missziót tartottak, egy lélek üdvözült vagy egy halálos bűnt megakadályoztak, s mindez tizennégy napi mun­kába és ennyi és ennyi pénzbe került. Mily pazarlás — gondolják. Pedig Jézus kész lett volna újra leszállani a földre és magát ismét felfeszíttetni, hogy megaka­dályozza, hogy ez az egyetlen bűn Atyja dicsőségét beszennyezze. Ha nem tehetünk közzé számokat, ha nem mutathatunk fel nagy eredményeket, mint ahogy pl. a protestáns bibliatársaságok teszik, amelyek világgá kürtölik, hogy egymillió bibliát küldtek Kínába, de nem említik, hogy egy egész tartomány kínai asszonyai 1 Angliát érti ezen a szerző.

Next

/
Thumbnails
Contents