Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Fejezet. A közbenjáró imádság
130 ság — mondotta — őérettük imádkozni, mint a kórházak s börtönök szenvedőiért. A szent királyok, királynék, hercegek, hercegnők ünnepeit különös tisztelettel s rendkívüli áhítattal ünnepelte meg, s kijelentette, hogy a keresztényeket semmi sem alázza meg és bátorítja fel egyszerre annyira, mint valamely nagy úr hősies életszentsége, ki a földi dicsőség közepette alázatos tudott maradni s annak veszedelmeitől távol tudta magát tartani. Ez ünnepek előestéjén böjtölni szokott s minden imádságát e nagyok lelkiüdvéért ajánlotta fel. Nem tudom, mások hogy gondolkodnak mindezekről, de én ebben valami rendkívül megindító, valóban vallásos és mennyei dolgot látok. Ez ájtatossági gyakorlatával megegyezően történt az, amit róla olvasunk. Élete végefelé főnöknője egyszer megkérdezte tőle, kérhet-e egy magasállású egyéntől bizonyos kegyet, ő azt felelte : Igen, kedves anyám, biztosítom önt, hogy igen nagy szeretetszolgálat a világ fejedelmei s nagyjai iránt, ha alkalmat adunk nekik jócselekedetek végzésére. A világ, vagyis a test és az ördög, oly sok rossz cselekedetet műveltet velük, hogy egykor hálásabbak lesznek irántunk azért, hogy alkalmat adunk nekik a jóra, mint mi irántuk azért, hogy jót tettek velünk. Egy más alkalommal, mikor főnöknője egy hercegnőnek írt, így szólt : Kedves anyám, ha a nagyoknak ír, mindig írjon valamit leveleiben az Isten iránti szent félelemről, az isteni felség minden- hatóságáról, az örökkévalóság nagyságáról, az élet rövidségéről. Hiszen oly sok hízelgő veszi ezeket a szegény hatalmasokat körül, hogy egykor majd óhajtják, vajha másként lett volna. Mikor XIII. Lajos haláláról
