Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Fejezet. A közbenjáró imádság
125 nak vetve, s — Aranyszájú Szent János egyik hasonlatával élve — mint jó és buzgó pap minden ügyüket az Isten elé terjesztette, mintha az egész világ közös atyja lett volna. Szinte hihetetlen, mily huzgóságtól égett, hogy a Megváltó szolgája legyen, s Általa mindenki baján segítsen, sőt ha szabad mondani, alázatossága ellenére azt szerette volna, hogy csodákat tehessen s így segítsen azokon a bajokon, amelyeknek orvoslása a természet erőit meghaladja. 5. Imádkoznunk kell jótevőink szükségeiért is. Ezek közé kell számítanunk azonban ellenségeinket is, mert sok alkalmat adnak nekünk az érdemszerzésre s így előbbre segítenek a mennybe vezető úton. Szent Ágnes mondotta Szent Brigittának : Semmi sem kedvesebb az Isten előtt, mintha azokat szeretjük, akik bántanak minket s üldözőinkért imádkozunk. Aranyszájú Szent János Saulról és Dávidról beszélve azt mondja, hogy vértanuságnak tudja majd be nekünk az Isten, ha ellenségeinket jótevőinknek tekintjük s értük szüntelenül imádkozunk. Mancinelli Gyula atya, aki a másokért való imádságot különösen gyakorolta, azt a kinyilatkoztatást nyerte, hogy ő a küzdő Egyházban annak a hét igaznak egyike, akik akkor (1603 körül) az emberekért való közbenjáró imádság által Isten előtt különösen kitüntették magukat. Egyszer látomásában Szent Lőrinc vértanú dicsőségének lehetett tanúja, s többek között ezt a felvilágosítást nyerte : Buzgón kell imádkoznunk jótevőinkért, még pedig nemcsak a nekünk adott földi ajándékok és javak miatt, hanem ama szeretettel teljes gondolkodásmód miatt, is mellyel azokat kapjuk, s amely az ajándékoknál nagyobb ér
