Faber Frigyes Vilmos: Mindent Jézusért (Budapest, Szent István Társulat, 1940)
IV. Fejezet. A közbenjáró imádság
123 vész kárba, milyen diadalt aratnak az Ür ellenségei. Kérlek titeket, gondoljatok erre, s ha gondoltok reá, gondoljatok reám is. Ez az ájtatossági gyakorlat tele van szeretettel, sok kegyelmet szerez, — s mégis eddig talán soha sem gondoltatok reá. 3. Imádkozzunk a szentek számának növekedéséért, a szentek végső állhatatosságáért. Az Isten dicsőségét, a lelkek üdvét, Jézus érdekeit ez magában foglalja. Egyetlen szent többet ér millió közönséges katolikusnál. Sőt a mi Urunk Szent Teréziának ennél is többet mondott : egyetlen egy nem is szent, hanem csak a tökéletességre törekvő lélek drágább Előtte ezer, langyos életet élő léleknél. Csodálatos, mily kevéssé tudunk mi még ájtatosságainkban is a természet fölé emelkedni : még lelki dolgokban is, az Isten ügyeinek végzésében is a természet elvei szerint járunk. Egy jámbor szerzetes beszélte nekem néhány évvel ezelőtt, hogy Kelet- Anglia egyik városában társaival együtt kiszemelt néhány előkelő protestáns embert s megtérésükért a legbuzgóbban imádkozott. Ez természetesen egészen jó volt, de imájuk mégsem nyert meghallgattatást. Végre az jutott eszébe, hogy vájjon ez nem korlátozása-e az isteni akaratnak az ember részéről, s azért elhatározta, hogy ezentúl azokért imádkoznak, akiket az Isten a kegyelemre a legalkalmasabbaknak tart, s' legott érezhetővé vált a városban imádságuk áldásos hatása. Az volt ugyanis Urunk akarata, hogy ebben a városban, ahol ezt a legkevésbbé lehetett várni, a hívek száma a misszióban feltűnően gyarapodjék. Ki kételkedhetnék abban, hogy az Anglia iránt egyesek szívében élő bensőséges szánalom az Istentől jön?
