Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

II. Könyv. Az Oltáriszentség és az ájtatossági gyakorlatok

89 torba zárkóztak és szemlélődő életnek szentelték magú- kát. Névváltoztatásra azonban nem volt szükségük. Az új élet, melyre vállalkoztak és a „látogatás titka“ között ugyanis, melyről nevüket kapták, nem volt ellentét: újabb, bensőséges életük ugyanazt a misztikus édes­séget tárta fel előttük, amit a „látogatás titka“ is tartal­mazott. Messzire vinne bennünket, ha elszámlálni akarnók azt a sokféle kedves erényt, amelyet a fiatal anya ebben a titokban gyakorolt. Nincs itt most sem helyünk, sem időnk, hogy azt megfontoljuk: miként kölcsönzött neki a lelki öröm szárnyakat: hogyan győzte le magányhoz való vonzódását és repült galambszárnyakon hazájából a dom­bos Júdeába. Nem azért, hogy szeretettel telve közölje a titkot nagynénjével. Szent Erzsébettel, hiszen tudta, hogy a Szentlélek ezt már elvégezte, hanem az örömhírt vitte a Messiás eljöveteléről. Miként köszöntötte aztán Erzsébet Máriát, mint igazi Isten-anyát. Miként áradt ki Mária szeplőtelen szíve gyönyörű prófétai énekben. Hogyan kísérték az angyalok az úton, mint a szövetség élő ládáját és imádták uralkodóját, aki kiválasztott temp­lomának szentélyében rejtőzött. Amivel most tulajdonképpen foglalkoznunk kell, az magának Jézusnak a belső lelki állapota és a csodák, amelyeket müveit. Krisztus mindig siet teljesíteni Atyja akaratát. Bizony türelmetlen hódító Ő, aki ilyen korán kezdi hódításait és világbirodalmának alapját lefektetni! Nem tud még egy rövid ideig sem a világban lenni anélkül, hogy a bűnök ne éreznék meg-sem-született karjának súlyát. Máriából bűnt nem kellett kiűznie, erről már jóval előbb gondoskodott. Máriában a bűnnek még árnyéka sem volt, melyet életének kezdetén el kellett volna űznie. Első küldetését és első szolgálatát Anyja méhében vé­gezte el és egy még meg sem született kisded, Keresztelő Szent János volt isteni apostoloskodásának első hódítása. Később majd sápadtan és vérzőn látjuk Öt a Getsze- máni-kert holdfénytől megvilágított olajfái alatt, ott rej-

Next

/
Thumbnails
Contents