Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
II. Könyv. Az Oltáriszentség és az ájtatossági gyakorlatok
68 Nem annyira az Űr Jézus halálának titkával foglalkoznak, mint azzal a gondolattal, hogy az Oltáriszentséget a kápolnában vagy a sekrestyében őrzik: útravalóul a haldoklók számára.1 Egyesek számára a feszület szinte hideg, semmitmondó; annyira mindenük mindenben ez a nagy Szentség. Mások úgy érzik, mintha Isten Anyjához való minden áj tatosságuk valami elrejtett módon az Oltáriszentség- ből eredne és oda is térne vissza. Voltak szentek, akiknek egész életük nem volt más, mint Jézusnak e nagy Szentségben való megalázkodásának utánzása. Mások szeretetüknek egyszerű és nem ennyire misztikus kifejezést adnak. Fogadalomból minden lehetőt megtesznek, hogy az Oltáriszentség ismeretét és szere- tetét terjesszék. Minden idejüket, tehetségüket és erejüket ezen szent célra szentelik. Egyes családok — Krisztus jegyesei — csak arra törekszenek, hogy elégtételt nyújtsanak azokért a sértésekért, melyeket az irgalmának és elrejtett fenségének megnyilatkozása ellen elkövetnek. Többen az összes elnyert búcsút azokért a tisztítótűzben szenvedő lelkekért ajánlják fel, akik egész életükben a legnagyobb kegyeletet tanúsították a legméltósá- gosabb Oltáriszentség iránt. Sokaknak megadta Isten azt a kegyelmet, hogy sajátságos érzék folytán lelkűkben megérzik: hol őrzik az Oltáriszentséget. Egyesek, így pl. a gorkumi vértanúk mindig készen voltak, hogy életüket ezért a nagy Szentségért feláldozzák. Mások testi életüket táplálták és tartották fenn az Oltáriszentség által; így Nérei Szent Fülöp és Isten sok más szolgája. 1 Boldogult Keresztes Pál szokta a nagypéntek egy részét a titkos kápolnában az Eucharisztia előtt tölteni.
